„Egyes médiumok olyan képet sugároznak, amelynek a valósághoz nincs köze, csak a politikához – ez okozza a társadalmi megosztottságot, amelyet a politika csúcsa generál” – jelentette ki Dragan Janjić, a Beta hírügynökség igazgatója az N1 TV műsorában.

„A szerkesztéspolitika nem szabályozható betöréssel. A behatolást el kell ítélni és nem tekinthető pozitív fejleménynek. De nagyon fontos az is, hogy mi előzte meg ezt a behatolást. Volt egy hatalmas embertömeg a Szerbiai Rádió-Televízió épülete előtt és senki sem figyelt erre mindaddig, amíg meg nem érkezett a rendőrség. Hónapok óta az utcákon vannak az emberek és erről vagy semmit vagy alig valamit hallani a közmédiában. Maga a tény, ahogyan a megmozdulásokról a közmédia tudósított okozta azt, hogy a demonstrálók odamentek szombaton este. Mindannyian két párhuzamos világban élünk: az egyik az N1, a Beta és néhány más csatorna világa, a másik pedig az, ami az SZRTV és más médiumok adásaiból rajzolódik ki. Az első világkép a terepről való tudósítás alapján rajzolódik ki, a második pedig annak alapján, hogy összefoglalják, amit a történésekről a belügyminiszter mond” – emelte ki Janjić.

A Beta igazgatója elmondta: a polgárok többsége a mainstream médiumokat nézi, az országos lefedettségűeket, tehát a többség ezeknek a tudósításai alapján alakítja ki véleményét a történésekről. „Egyfelől a miniszter azt mondta, hogy a tüntetők romboltak a székház épületénél, másfelől egyetlen üveg tört össze. Volt tudósítás, amely láncfűrészről számolt be, így nem meglepő, ha az átlagpolgár több tucatnyi sérültet sejt a sürgősségi központokban. Noha nem ez volt a helyzet. A médiának nem az a dolga, hogy úgy tudósítson, ahogyan azt valaki megkívánja, hanem az, hogy a tényeket közvetítse. Volt ott szombaton este egy láncfűrész. Az emberek ezt úgy élik meg, hogy valaki ezt a láncfűrészt támadásra használta. Aki ott volt, a helyszínen, tudja, hogy nem így történt. Az lenne a normális, hogy megállapítsák, ki volt az a személy, akinél láncfűrész volt, meg kellene állapítani, hogy ki áll emögött. Enélkül csak a társadalom egyik részének a másikra való uszítása az egész. Kétségbeesetten szükségünk van az objektív és mértéktartó tudósításokra. A mi társadalmunkat megmérgezte a médiamanipuláció, s éppen azok élnek ezzel az eszközzel a legtöbbet, amelyeknek a legnagyobb a népszerűségük a polgárok körében” – mutatott rá a Beta igazgatója.

Janjić szerint a tévészékházba való behatolás olyan esemény volt, amelyről tudósítani kellett és megengedhetetlen, hogy vannak, akik szerint ezt el kellett volna hallgatni. „A köztévé stábjai ott voltak benn, tájékoztathatták volna a polgárokat arról, hogy mi történik. Láttuk, hogy a polgárok és a társadalom egy része elégedetlen a móddal, ahogyan a közmédium tudósít a történésekről. Ez az elégedetlenség régóta fennáll és régóta nem vesznek róla tudomást. Nem lehet mindent azzal magyarázni, hogy a törvényekkel összhangban tudósítunk, nem, objektíven kell beszámolni a társadalom minden rétegéről. Senki sem tiltotta meg a köztévének, hogy tisztességgel végezze a munkáját, szombaton este is tudósíthatott volna arról, hogy mi zajlik az épületében” – szögezte le az igazgató.