Amint arról már írtunk, A Sinkó Ervin Irodalmi Díj bizottsága a 2023. évi díjat pedig Antalovics Péternek ítélte oda a Magánbeszélgetés című verseskötetéért.

A tavalyelőtti, azaz 2022. évi díjat pedig a dr. Utasi Csilla (elnök), dr. Horváth Futó Hargita és Kocsis Lenke összetételű zsűri Vass Szabolcsnak ítélte a Rokon Ilonka evangéliuma című albumáért.

Vass Szabolcs a Rokon Ilonka Copyright Facebook-oldalon közzétett, majd a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában 2021-ben megjelent „nyelvi klisék és giccses képek fúziójából” létrejövő kötetében, a Rokon Ilonka evangéliumában az itteni gondolkodásmódra, létérzékelésre jellemző sablonszerű bölcsességeket összegző mondatok, beszédtöredékek a térségre jellemző hétköznapi használati tárgyak fotói, reneszánsz és barokk festmények, szentképek vizuális részletei veszik körül. Vass Szabolcs albuma nemcsak könnyed olvasmány, hanem el is elgondolkodtat, diskurzus tárgyává teszi a giccset, a regionális nyelvhasználatot, a nyelvi kultúrát, létszemléletünket.

A 2022. és a 2023. évi Sinkó Ervin Irodalmi Díj átadására 2024. május 13-án, 17 órai kezdettel az újvidéki Bölcsészettudományi Kar kék termében (I. emelet, 114-es terem) kerül sor.

Antalovics Péter kapja a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat