„A harmincegy éves Daniel Vojnović veszélyes és kiszámíthatatlan” – így szól a német rendőrség figyelmeztetése, s amelyből az is kiderül, hogy a szerb származású férfi ellen a nemzetközi elfogatóparancsot egész Európára kiterjesztették.

A német tájékoztatási eszközök szerint a 31 éves Vojnović a három év és nyolc hónapos börtönbüntetését tölti, amit azért kapott, mert súlyos testi sérülést okozott. A szerb származású férfi csütörtökön engedélyt kapott a szülei meglátogatására, azonban a Bad Salzuflen-i látogatás során az ablakon keresztül elmenekült. A 185 centimáter magas Vojnović eddig egy évet töltött rács mögött, s ezután kapott engedélyt a családlátogatásra. A német sajtó szerint a két őr, akit a szerb férfi őrzésével bíztak meg, a szökés után megpróbálta elkapni Vojnovićot, de nem jártak sikerrel. A férfi a szülei tulajdonában levő, ezüst színű Opel Zafirájával menekült el, amelynek a rendszáma LIP-NV 102.

„Ha látják, ne álljanak vele szóba, hanem azonnal hívjanak bennünket” – szólította fel az embereket a német rendőrség.

Egyes sajtóértesülések szerint a Vojnovićot kezelő terapeuta azt nyilatkozta, hogy neki azt mondta, megöl néhány embert, majd visszatér a börtönbe. Az intézmény vezetői ezt cáfolták, szerintük Vojnović ilyet nem mondott.

A szerb származású férfi több betörésben is részt vett, a fogdában pedig súlyos sérüléseket okozott a cellatársának – írja az index.hr.