Ünnepélyes keretek között, a belgrádi 54. Nemzetközi Autókiállításon átadták annak az autónak a kulcsait, amelyet a TSC Labdarúgóklub kapott a szintén topolyai X-Tim Logistic cégtől.

A legjobb felszereltségű Isuzu D-Max kulcsait a márka szerbiai forgalmazója adta át a klub elnökének, Zsemberi Jánosnak a belgrádi Nemzetközi Autókiállításon. Ezzel hivatalossá vált az együttműködés az X-Tim Logistic és a TSC Labdarúgó Klub között.

A szponzori és együttműködési szerződést még március elején írta alá a labdarúgó klub illetve az Isuzu járművek forgalmazója és márkaszervize.

„Egy klub sikere sok kis dologból áll össze. Ez is egy olyan kis dolog, ami hozzá fog járulni ahhoz, hogy a játékosok lássák, hogy mások is elismerik a munkájukat, a tehetségüket. Én úgy gondolom, hogy ezek a kis dolgok, amikor összeadódnak, ebből jön a nagy siker” – mondta Zsemberi János.

Huszonnyolc forduló után a TSC csapata az I. Ligában 62 ponttal az első helyen áll. A topolyai együttes három ponttal előzi meg a második helyezett ivanjicai Javor Matist. A TSC szerdán 15 órakor a zentai stadionban fogadja a 8. helyen álló Bežaniját. (Pannon RTV)