A szabadkai villamosra legfeljebb tíz percet kellett várniuk az utasoknak. Kisbajmok volt a főállomás, a villamos végighaladt a Gaj utcán a városközpontig, majd a Sárgaháznál elkanyarodott: vagy Palics, vagy Sándor városrész felé. Ha késett a reggeli órákban, az nagy bajt okozott, hiszen akkor több száz munkás nem ért be időben a munkahelyére. Ez viszont szinte sohasem fordult elő.

Dietrich Gyula, a Szabadkai Villamos nem formális szervezet tagja minden jelentős évfordulóról megemlékezik. Archívumában a villamossal kapcsolatos emléktárgyakat őrzi: fényképeket, könyveket, újságcikkeket.

– Az apám nagyon sokat fényképezte a villamost, több mint kétszáz képem van. Én pedig rengetegszer utaztam a villamossal. Vannak villamoskocsik, amelyeket Szabadka szűk központjában láthatunk, két pótkocsi, a garnitúra és a motoros villamos pedig az első kaszárnyánál találhatók, a SET (Subotički Električni Tramvaj, Szabadkai Elektromos Villamos – a szerz. megj.) vállalatban. Amilyen romos most a két kocsi, lehet, hogy már meg sem érik a 150 évet – mondja Dietrich, aki szerint Szabadka akkor város volt, most mezőváros.

– A nagy Jugoszláviában mindenhol megszűnt a villamosközlekedés, Szabadka még elég jól tartotta magát. Akad olyan kocsi, amely majdnem százéves, „egy szöget sem vertek bele”. Az utolsó szerelvény, amely 1974. április 2-án indult útnak, már majdnem életveszélyes volt – teszi hozzá szomorúan Dietrich.

 

Szabadkán és környékén több helyen látni, hogy azokat a szép villamosokat, amelyek nyáron Palicsra vitték ki az embereket, vagy a stadionig közlekedtek, víkendházzá alakították. Kisbelgrádban vettek egy garnitúrát, azt pedig kukoricagórénak használják.

– Hatalmas ablakai voltak, ami érdekes volt azoknak, akik az utcán sétáltak, mivel látták az utasokat. Az utolsó járattal mindig Palicsról hozták Szabadkára a zenészeket. Nagy Torma Stevan, aki ma már kilencvenéves, mozdonyvezetőként dolgozott, ő mesélte nekem, hogy Kisbajmokról 18 perc alatt el tudott jutni a férfistrandig. Ez akkor sikerülhetett, ha nem kellett megállnia minden ötödik sürgönykarónál. Azért ott, mert annak idején úgy alakították ki az állomásokat, hogy minden ötödik sürgönykarónál volt egy – emlékezik vissza Dietrich Gyula, majd meghatódva folytatja: – 1897. szeptember 7-én indult útjára az első villamos Szabadkán. Sokak szerint ez volt az a nap, amikor Szabadka igazi várossá vált. Akkoriban sem Szegeden, sem Temesváron, sem Eszéken nem járt villamos. Azóta nagyot változott a világ, ugyanis az említett városokban ma ez a legkedveltebb tömegközlekedési eszköz.

– Mindig lehetett rá számítani. Sose hagyta cserben az utast. Szabadka már többé nem Szabadka. Nem csak azért, mert nincs villamos. Épületeket bontanak. Villamos nélkül Szabadka már nem város. Eltűnnek az épületek, de az emberek is.

– 1974. április 2-án indult útjára az utolsó villamos. Én még bontottam is, 1991-ben pedig az alkatrészeket átadtuk egy vállalatnak.

– Mi kiválogattuk a villamos gyöngyszemeit. Három padlás lett tele az alkatrészekkel, mindent elvittek a bontóba – idézi fel a múltat Sőregi János, aki akkor a szabadkai Szabadkai Elektromos Villamos vállalat dolgozója volt.

– A háború után megnőtt az utasok száma. Voltak zárt kocsik, meg nyitottak, és nyáron szinte lógtak rajtuk az utasok. Nem ment gyorsan a villamos, aki szerette a veszélyt, az le- és felugrott. Hátul lógtak az utasok. Ma már nem vigyáznak az emberek a régi dolgokra, emlékekre. A fiatalok ezekben az élményekben már nem részesültek, ezek már csak emlékek, mi viszont nagyon becsüljük őket.

Dietrich Gyula szerint azért szüntették be a villamost, mert hatalmas sikkasztás történt az akkori vállalatban. Ezt erősíti meg az akkor ott dolgozó Sőregi János is, aki gyűjtő, így nem meglepő, hogy otthon a villamossal kapcsolatos tárgyakat is őrzi.

– Megpróbáltam megőrizni a villamos belsejének értékesebb tárgyait. Az első villamosnak, amely 1897. szeptember 7-én indult, Siemens csengője volt, ezenkívül van lámpám, lyukasztóm, vagyis jegykezelőm, és vannak Škoda csengők az 1920-as évekből. Ezek szólnak a legszebben. Próbáltak meggyőzni, hogy adjam el, de nem fogom. Mikor rájuk nézek, megnyugtatnak az emlékek – mondta Sőregi.

 

Virágba öltözve az utolsó útra

1961-ben egy óriási sikkasztás történt az akkori villamosvállalatban, erről dokumentumai is vannak Sőregi Jánosnak, de mint mondja, a mai napig nem jött rá, mi is zajlott le valójában. Az ügy azonban meghatározta a villamos jövőjét. A hatvanas évektől kezdve nem valósult meg semmilyen beruházás, ennek következtében a villamos 1974. április 2-án 17.40 perckor virágba öltöztetve indult utolsó útjára.

Az emberek azt mondják, tiltakoztak, nem akarták elengedni, elé álltak. Aztán szép lassan mindenki belenyugodott, hogy a villamos nem közlekedik többé. A legtöbb szabadkai, még azok is, akinek nincsenek emlékei a villamosról, nosztalgiával gondol a régi időkre, és visszasírja azt a Szabadkát, azt a várost, amely ma már nem létezik.

 

Az írás a Családi Kör hetilapban jelent meg.