Szerdán délelőtt hivatalosan is átadták a Zentai Gimnázium új épületszárnyát. Az eseményen megjelent Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a VMSZ elnöke is. 

– Az elmúlt évek nagyszabású munkálatai után 1000 diák és 200 tanár kezdhette meg 2019 januárjában a második félévet a Zentai Gimnázium új épületszárnyában, amely így új tanári és mozgássérült mosdókkal, mozgássérült feljáróval, egy teakonyhával, egy tágas ebédlővel, valamint mindhárom középiskola részére 2 új tanteremmel bővült, amely fontos lépés az iskolák fejlődésében, mondta Ujházi Éva, a gimnázium igazgatónője.

Potápi Árpád János ünnepi beszédében kiemelte a gyerekek fontosságát, a fiatalok jövőjét, a szülőföldön való boldogulás, valamint az újrakezdés és az élet elkezdése támogatásának fontosságát.

— Ezek a célok lebegtek a szemünk előtt amikor felszerelt informatikai szaktantermet és labort hoztunk létre az épületben tanuló szakképzős és gimnazista diákok számára, és ma is amikor átadjuk az új épületszárnyat, ebbe az épületben, ahol három intézmény tanulói tanulhatnak – mondta beszédében Potápi Árpád János.

– Ez a mostani fejlesztés -nem csak az épületfelújítása és bővítése, hanem a taneszközökkel való gazdagítása ennek a térnek, olyan lehetőségeket nyújt a három középiskolának, hogy versenyképes tudáshoz jutassa az itt tanulókat – hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ és a tartományi képviselőház elnöke.

B.L.

Fotó: Gajo Gábor