Ellentétes fűrész, azaz KontrAVerzna testera a címe az Egyesült Fantomok Mozgalma (PUF) új videóklipjének. A címben lévő két nagybetű Aleksandar Vučić szerb elnök nevének kezdőbetűi. Az alkotók szerint a klip kreatív és szatirikus, és a PUF tagjainak letartóztatása előtti és utáni eseményeket örökíti meg, amikor motorfűrészt vittek be a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületébe.

A videóklip egyúttal válasz mindazokra a hazugságokra és rágalmakra, melyeket Aleksandar Vučić és a hozzá közeli médiumok szajkóznak, a kérdéses fűrésszel kapcsolatban, illetve válasz arra a lincshangulat-keltésre is, ami a mozgalom tagjai, Milan Pernat és Miljan Čičić ellen irányul, áll a PUF közleményében.

Milan Pernat és Miljan Čičić a március 16-i az Egy az ötmillióból tüntetés során motorfűrésszel ment be az RTS épületébe, amiért letartóztatták őket, majd miután a belgrádi felsőfokú bíróság elvetette az ügyészség előzetes letartóztatásukra tett indítványát, szabadlábra helyezték őket.