Az utcai tüntetések „arra kiválóak”, ha valakit szeretnénk sértegetni vagy azt üzenni neki, hogy el fog tűnni – közölte Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke.

„Az utca nem az a hely, ahol lehet beszélgetni a gazdaságról, Európáról és a sajtóról. Ha a politika színtere az utca lesz, akkor tisztában kell azzal is lenni, hogy ezáltal meghatározzák azt az utat, amelyen a közösség is halad majd” – mondta Jovanović a Szerbiai Rádió és Televíziónak, amikor arra kérték, hogy kommentálja az Egy az ötmillióból nevet viselő, ellenzéki megmozdulást. A Liberális Demokrata Párt elnöke hozzátette, nem szeretné elhagyni a szerb parlamentet, mert ez az egyetlen beszélgetésre alkalmas hely, s nem is ismer senkit se, aki a képviselőházi távolmaradásával elérte volna a célját.

Jovanović szerint a követeléseket nem lehet az utcán meghozni, arra a kérdésre, hogy a tüntetésekkel kapcsolatban milyen zárszóra számít, az LDP elnöke közölte, a zárszó már egyértelmű: „Egy nagy semmi.”