Szinte állandóan rohanunk, mindig késésben vagyunk, s emiatt a közlekedésben is hibázunk: még a legfigyelmesebb sofőrrel is megesik, hogy elfelejt indexelni. Kevesen tudják, hogy ilyenkor, ha mi vagyunk a szenvedő fél, de túlreagáljuk az esetet, elkezdünk kiabálni, fenyegetőzni, akkor bizony sokkal súlyosabb büntetés vár ránk, mint a közlekedési szabálysértőre.

Mindenkivel, aki részt vesz a közlekedésben, akár teszi ezt gyalog, kerékpárral, motorral, autóval vagy bármilyen más gépjárművel, bizonyára előfordult már, hogy egy másik személy, aki figyelmetlen volt, a cselekedetével felidegesítette, s a dühét nem tudta magában tartani. Egy nemzetközileg is ismert bemutatással vagy néhány keresetlen szóval próbálta meg kiengedni a feszültséget, amelyet a közlekedés során átélt stresszhelyzet okozott. Abban a pillanatban bizonyára senkinek sem az jut eszébe először, hogy egy ilyen kirohanásért akár több ezer dináros büntetést is kaphat. Márpedig ez a helyzet, mert az ilyen viselkedést nagyon könnyen lehet a közrend és a közbiztonság megzavarásának minősíteni, ez pedig már egy eljárás elindítását is jelentheti a káromkodó személy ellen.

A közlekedésben részt vevők pontosan tudják, sűrűn kerülnek olyan helyzetekbe, amikor a másodperc tizedrésze alatt kell a legjobb döntés meghozniuk. Ez egyáltalán nem könnyű, s mindenkivel előfordulhat, hogy rosszul dönt. Sajnos, Szerbiában igencsak gyerekcipőben jár a közlekedési kultúra, s nem mellékesen az utakon a tolerancia is, ezek hiánya miatt szinte nap mint nap lehet látni olyan helyzeteket, amikor két személy vitatkozik, vagy mivel mindketten sietnek, csak messziről mutogatnak egymásnak. Az is megtörténik, hogy a vita fizikai leszámolássá fajul, mivel Szerbiában a közlekedésben való részvételt még mindig sokan úgy élik meg, mint egy versenyt, ahol nekik nyerniük kell.

Mindenki hibázhat, de ez még nem ok arra, hogy azonnal sértegetni kezdjük a másikat. Annál is inkább, mert egy ilyen viselkedés miatt mi is könnyen bajba kerülhetünk, aminek az lesz a következménye, hogy több ezer dináros büntetést kell majd fizetnünk, sőt, ha elfajulnak a dolgok, akkor még börtönbüntetéssel is sújtható az a személy, aki nem bírta visszafogni magát. Különösen ma, amikor már szinte mindenkinek van olyan telefonja, amellyel fel lehet venni az esetet, sőt, egyre több személynek van az autójában beszerelve olyan kamera, amely rögzíti a közlekedésben történteket.

Ha például valakivel összeveszik, s elkezd nyilvános helyen kiabálni, az 5000 és 20 000 dináros büntetést vonhat maga után. Káromkodásért, sértegetésért és a másik tulajdonának a veszélyeztetéséért Szerbiában a törvények szerint 10 000 és 150 000 dinár közötti büntetést kell fizetni. A fenyegetésért és az erőszakért pedig még mélyebben kell a zsebbe nyúlni, ugyanis ha a bíróság bűnösnek ítéli a vádlottat az említett viselkedésért, akkor 20 000 és 100 000 dinár közötti büntetés jár, vagy tíz és harminc nap közötti börtön.

A legrosszabbul azok járhatnak, akik megütik vagy bántalmazzák a másik személyt, ugyanis ilyen esetben a pénzbüntetés 50 000-től 150 000 dinárig terjed, vagy pedig legkevesebb harminc, legtöbb hatvan nap börtönt kaphat az illető. Ha a dulakodás, verekedés során az erőszakoskodó testi sértéseket okoz a másik félnek, akkor az már bűncselekménynek minősül, amiért akár öt év börtönbüntetés is kiróható.

Abban az esetben, ha a dühét féken tartani képtelen személy a vitapartnerének a járművében tesz kárt, például betöri az autó ablakát, letöri a visszapillantó tükröt, vagy megsérti az autó fényezését, akkor az erőszakoskodó a másik tulajdonának a megsemmisítéséért vagy a károkozásért kénytelen lesz majd bíróság elé állni, s akár kétéves börtönbüntetést is kaphat. Emellett az általa okozott kárt később még meg is kell térítenie, vagyis a javítást vagy az adott alkatrész cseréjét a saját zsebéből kell majd kifizetnie, mivel az autóbiztosítási kötvény csak azokat a károkat fedezi, amelyek a közlekedés során történtek.

Mit tegyen, ha önre támad valaki?

Ha hibát vétett a közlekedésben, s emiatt valaki önre támad, majd a veszekedés során megsérül, a legfontosabb, hogy legyen információja a támadóról. Éppen ezért fontos, hogy megjegyezze vagy felírja az illető autójának a rendszámtábláját. Az is fontos, hogy elmenjen a legközelebbi egészségügyi intézménybe, vagy kihívja a helyszínre a mentőszolgálat munkatársait, hogy megállapítsák a sérüléseinek a súlyát. A következő lépés a rendőrség értesítése, a rendőrök feladata, hogy felvegyék az adatokat, és azok alapján jegyzőkönyvet készítsenek az esetről. A rendőrségtől függ, hogy bűnvádi feljelentést tesznek-e az erőszakoskodó ellen, vagy pedig a közrend és a közbiztonság megzavarásával vádolják majd. Minden bizonyítékot, amely a rendelkezésére áll, később be kell majd mutatnia a bíróságon. Ha a rendőrség valamilyen oknál fogva semmilyen eljárást nem kezdeményez, akkor önnek kell magánpert indítania.