A végrehajtásról és biztosításról szóló törvény módosításának egyik fontos eleme, hogy a jövőben a végrehajtók nem árverezhetik el a lakóingatlant, olyan közüzemi tartozásért, ami nem haladja meg az ötezer eurót, jelentette ki Nela Kuburović szerb igazságügyi miniszter, írja a Blic.

„A törvényben azt a szabályt is megerősítették, hogy ki az, aki nem lehet vásárló egy végrehajtási eljárásban megtartott árverésen. A végrehajtók és azok alkalmazottai akkor sem licitálhatnak, ha a konkrét végrehajtási ügyben nem ők járnak el” – magyarázta Kuburović a Večernje novostinak.

A lap emlékeztet, hogy a törvénymódosítás előirányozza az elektronikus licitálást, ami lehetetlenné teszi a visszaéléseket, és jelentősen megnöveli az értékét mindannak, ami árverésre kerül.

A tervek szerint 2020. július elsejétől már kizárólag ilyen módon lehet licitálni.