Senki ne gondolja, hogy a tolóablaknál, a pénztárnál, a húsos pultnál és a többi helyen, ahol emberekkel kell dolgozniuk napi nyolc, tíz, tizenkét órán át, könnyű az életük. Ahogy másé sem az. Éppen ezért a múlt héten úgy döntöttem, búcsúzáskor igyekszem nekik legalább egy jókívánsággal, egy pozitív üzenetet tartalmazó (el)köszönéssel kicsit elviselhetőbbé tenni a munkaidőből hátralevő perceket, órákat. Úgy döntöttem, a „Viszontlátásra, további szép napot kívánok!” mondat erre a legalkalmasabb, s már mindjárt a hét elején el is kezdtem használni.
Az egyik helyi kis boltban próbáltam ki először, de bevallom, azonnal elbizonytalanodtam, ugyanis az eladó, aki már a következő vevő által összevásárolt termékekkel volt elfoglalva, felém fordult, s úgy meresztette rám a szemét, mint aki végre valahára meglátta a jetit, s nem tudja eldönteni, hogy a múzeumot vagy a rendőrséget hívja.
Annál azért keményebb fából faragtak, hogy egy próbálkozás után feladjam, úgyhogy egy szabadkai üzletben is bepróbálkoztam a tájainkon – sajnos – ritkaságszámba menő elköszönéssel. Sikerről itt sem beszélhetek, ugyanis itt még a rácsodálkozás és a szemmeresztgetés is elmaradt.
A szerelőnél az előző tapasztalatokból kiindulva nem sok jóra számítottam, így nem volt meglepetés, amikor a „További szép napot kívánok!”-ra jött egy olyan igazi alpári: „He?”
Három a magyaré – meg egy a ráadás, szokták mondani, így következett a Tornyos közelében levő benzinkút, ahol a fizetés után ugyanúgy köszöntem el, mint pár órával előtte a szervizben, s már indultam is az ajtó felé, amikor így szólt az eladó:
„Köszönjük szépen, legyen önnek is szép napja!”
A tornyosi eset azonnal elfeledtette a korábbi, kudarccal végződő próbálkozásokat, úgyhogy azóta is maradtam a picit hosszabb, de személyesebb és kedvesebb elköszönés mellett. Javaslom, más is próbálja ki, hiszen pár szóval nagyon könnyen szerezhetünk másoknak egy szép pillanatot.
Legyen szép napjuk!
