Átlagosan 21,1 euróra nőtt 100 kilowatt-óra villanyenergia ára az Európai Unió országaiban, ami 3,5 százalékos emelkedést kelent egy év alatt, mutatja az Eurostat kutatása.

Ez azt jelenti, hogy az elektromos energia átlagos ára egy háztartásban mindössze 0,1 euróval nőtt kilowatt-óránként 2015-höz viszonyítva, ami egyfajta rekordnak számít az elmúlt tíz évben, írja a Nova ekonomija.

A kutatás érintette Szerbiát is, ahol az áremelkedés 2017 második fele és 2018 második fele között 0,9 százalékos volt.

Amennyiben az átlagárat vesszük figyelembe, akkor Szerbiában 100 kilowatt-óráért 2018 második felében 7,1 eurót vagyis 837,9 dinárt kellett fizetni.

Ami az EU országait illeti, a legolcsóbb az áram Bulgáriában, ahol 100 kilowatt-óráért 10,1 eurót, míg a legdrágább Dániában, Németországban és Belgiumban, ahol ugyanennyi energiáért 30 vagy több eurót kell fizetni.

A gáz ára háztartásonként 5,7 százalékkal nőtt. Viszont 4 euró alatt alakult 100 kilowatt-óra ára Magyarországon, Romániában és Horvátországban, 9 euró Hollandiában, Dániában, és több mint 12 euró Svédországban.

Ami a villanyáram árának növekedését illeti, a legnagyobb drágulást Cipruson jegyezték, ahol egy éven belül 19,6 százalékkal nőttek az árak, Spanyolországban 13,8 százalékkal, Hollandiában pedig csaknem 10 százalékkal lett drágább az elektromos energia.

Olcsóbb lesz viszont az áram négy országban: Lettországban 4,5 százalékkal, Lengyelországban 2,5, Németországban 1,6, Litvániában pedig 0,9 százalékkal.