Aki szeretne amerikai vízumot, akár hosszú, akár rövid távút, annak a jövőben meg kell osztania a hatóságokkal a közösségi oldalakon használt „azonosítóit”, továbbá az emailcímeit és a telefonszámait, öt évre visszamenőleg.

Ezt korábban csak azoktól követelte meg az amerikai állam, akik fokozott ellenőrzést igényeltek, mert például terroristák által uralt területeken jártak. A Trump-adminisztráció bevándorlás-ellenes kampánya keretében azonban a szigorú szabályokat kiterjesztik gyakorlatilag minden bevándorlási és nem bevándorlási célú vízumra. Diplomaták és hivatalnokok esetenként mentesülhetnek az új szabályozás alól, de azok szinte mindenkire vonatkoznak, vagyis mintegy 15 millió embert érintenek évente.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk az ellenőrzési módszereinken az amerikai állampolgárok védelmében, miközben támogatjuk a törvényes beutazást az Egyesült Államokba” – nyilatkozta az amerikai külügyminisztérium.

Az amerikai vízumhoz már eddig is rengeteg adatot kellett megadni, beleértve akár a családtagokat, a munkahelyeket, a pénzügyi helyzetet és a lakóhelyet is. A további szigorítások bejelentésekor számos szakmai és civil szervezet tiltakozott, az American Civil Liberties Union például „hatástalan, ugyanakkor problematikus” lépésről beszélt, tudatta a BBC-re és a Quartzra hivatkozva a 444.hu.

„Az embereknek ezentúl azon kell aggódniuk, hogy amit a neten közölnek, azt félremagyarázza vagy félreérti egy kormányzati tisztviselő” – mondta Hina Shamsi, a National Security Project igazgatója. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az értékelés egy részét alighanem algoritmusok végzik majd. Az amerikai belbiztonsági minisztérium már eddig is használt algoritmusokat, amelyek a közösségi médiában kutattak terrorfenyegetés után, de például a Brennan Center friss felmérése szerint ezek aggasztóan pontatlanok voltak, és alapvetően alkalmatlannak bizonyultak adott posztok értelmezésében, a kontextus feltárásban.