A Néppárt frakciója tartja magát a párt döntéséhez, amellyel felfüggesztették a Fidesz tagságát, írja a Népszava.

A Fidesz európai parlamenti képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában – tájékoztatta lapunkat Pedro López de Pablo szóvivő. Így Szájer József sem pályázott a politikai csoport vezetőségébe. A jelentkezés határideje kedd délelőtt 10 óra volt. A szóvivő közölte: a frakció ugyanazokat a szabályokat alkalmazza, mint a pártcsalád, vagyis a Fidesz nem tölthet be semmilyen tisztséget a néppárti parlamenti csoportban addig, amíg a tagsága fel van függesztve.

Pedro López de Pablo megerősítette, hogy a “bölcsek bizottságának” jelentése alapján az EPP novemberben fog dönteni a Fidesz sorsáról a kereszténydemokrata pártcsaládban, és ekkor határoznak majd a frakcióban is a továbbiakról. Parlamenti források lapunknak azt mondták, hogy a politikai csoport vezetése által meghozott döntés valószínűleg azt is jelenti, hogy az EPP semmilyen posztra nem fogja javasolni a fideszes EP-képviselőket az Európai Parlamentben.

Korábban az szivárgott ki, hogy  Fidesz európai parlamenti képviselői teljes jogú tagként vehetnek részt az EPP újjáalakult frakciójának tevékenységében.