Újabb áldozatot azonosítottak a múlt heti dunai hajóbaleset után, de az eltűntek száma még így is nagyobb a felszínre került holttesteknél. Kedd délután, az adonyi kompkikötőnél találtak egy embert, ő tizenkettedik ismert áldozat, 16 embert még keresnek, írja a Euronews.

Múlt szerdán összeütközött a Hableány nevű sétahajó az őt előző ezer tonnás szállodahajóval a budapesti Margit-hídnál, majd másodpercek alatt elsüllyedt 35 emberrel a fedélzetén. Dél-koreai utasai és két tagú legénysége közül heten menekültek meg.

A roncs azóta 9 méteres mélységben a Duna fenekén fekszik, a magas vízállás miatt eddig nem tudták kiemelni. Erre csak a Clark Ádámról elnevezett úszódaru alkalmas, amely már elindult Komáromból, és csütörtökre érkezhet Budapestre. A legjobb esetben három nap alatt húzhatják a felszínre az elsüllyedt Hableányt– mondja a munkálatokban résztvevő MA-HARD Vízépítő Kft. szóvivője, Pintyőke Marcell.

“Ha az időjárás és a vízállás is jó, akkor a búvárok olyan pontokat keresnek a roncson, amelyekhez biztonsággal rögzíteni lehet az emelő kábeleket” – tette hozzá a szóvivő.

A búvárok az elsüllyedt hajó testébe, ahol valószínűleg még több holttest lehet, egyelőre nem úsznak be, mert az túl veszélyes lenne.

Nyitókép: MTI