Horvátország felkészült az Európai Árfolyam-mechanizmusba (ERM) történő belépésbe és a schengeni övezethez való csatlakozásra – hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke pénteken Zágrábban, Andrej Plenković horvát kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján, tudósít az MTI.

Szavai szerint lenyűgözte az, hogy Horvátország milyen gyorsan tudott javítani pénzügyi eredményein 2013-as belépése óta az Európai Unióba (EU).
„Nőtt a GDP, a gazdaság fejlődött, amit azt mutatja, hogy a horvátok szorgalmas nép, és az országot jól kormányozzák” – hangoztatta. Hozzátette: javaslatot fog tenni a bizottságnak, hogy Horvátország mielőbb csatlakozhasson a schengeni övezethez.
Kiemelte: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Zágráb sikeres legyen az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége alatt, amelyet Horvátország 2020. január 1-jén vesz át. Sajnálatát fejezte ki, hogy akkor már nem ő lesz az EB elnöke.
A horvát kormányfővel egyet értettek abban, hogy fenn kell tartani a az európai perspektívát a nyugat-balkáni országok számra. Leszögezte, ezért nemsokára megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával.

A horvát kormányfő reményének adott hangot, hogy az EB pozitív javaslatot fogalmaz meg mandátumának végéig Horvátország schengeni övezethez való csatlakozásáról. Kiemelte, hogy Zágráb ezen a területen óriási munkát végzett, és már 240 millió eurót (76,2 milliárd forint) költött határai védelmének megerősítésére és fejlesztésére. Zágráb célkitűzései tartozik, hogy az ország az EU Tanácsának soros elnökség alatt csatlakozzon a szabad mozgását biztosító schengeni térséghez és az ERM-hez, utóbbiról a Európai Központi Banknak kell döntenie.
Fotó: Archívum