Tegnap portálunk is beszámolt róla, hogy két Csongrád megyei polgármester segítségével több tucat külföldi állampolgár kapott hamis magyar lakcímet. A vád szerint az egyik településen összesen 52, míg a másik településen 90 külföldön élő magyar állampolgár lakóhelyének valótlan bejegyzésében működtek közre.

Az ügyészség két önkormányzati dolgozóval szemben felfüggesztett börtönbüntetés, nyolc további vádlottal, köztük a polgármesterekkel szemben pénzbüntetés kiszabását, míg négy vádlott esetében próbára bocsátás alkalmazását indítványozta. A külföldi lakóhelyű magyar állampolgárokkal szemben az ügyészség megrovást alkalmazott – tudatta az MTI-vel a megyei főügyészség helyettes szóvivője.

Az MTI viszont nem számolt be arról, hogy pontosan mely két megyei településről van szó. Ha visszaemlékezünk a pár évvel korábbi, Újszentivánon történt esetre, ahol viszonylag rövid idő alatt közel háromszázzal növekedett a falu lakossága, talán nem túl bonyolult megfejteni a rejtélyt: míg 2000 és 2010 között mindössze 198 fővel gyarapodott a falu népessége, addig 2010 és 2014 között már 274-gyel. Ez hirtelen évi 20-ról 69-re történő változás.

Az Átlátszó, a HVG és a Délmagyar akkor kinyomozta, hogy valóban történhetett valami hasonló a faluban méghozzá a következőképpen: a szerbek bejelentkeznek helyi lakosnak, így megkapják az EU-tagsággal járó előnyöket, cserébe pedig természetesen a polgármesterre voksolnak majd. A polgármester tagadta a lap állításait. Azt mondta, azért mennek oda esküt tenni a szerbiai polgárok, mert meghitt a falu hangulata.

Szerző: tuti