A Hableány teljes hajótestét kiemelték a Dunából Budapesten. A búvárokra most a víz kiszivattyúzása vár. Ha ez megtörténik, behatolnak a roncsba, és kihozzák a még ott lévő esetleges halottakat.

Drámai jelenet játszódott le 10 óra körül a Hableány roncsának kiemelése közben: beleesett a Dunába a mentés egyik TEK-es résztvevője. Akkora a folyó sodrása, hogy egy fekete gumicsónakkal kellett a nyomába eredni, és nagy nehézségek árán sikerült csak kihúzni őt a folyóból.

Kedd reggel hét óra után nem sokkal a víz felszínén megjelent a Hableány roncsának egy része, a mentésben résztvevők megkezdték a víz kiszivattyúzását. A hajót először a mederből kellett felemelni, ezután egy tűzoltóbúvár felderítette azt a részt, ahol a kapitány tartózkodhatott. A búvárok fél 9-re már négy holttestet megtaláltak, még négy embert keresnek az utasok közül.

 

 

A rendőrség tájékoztatása szerint megtalálták a hat éves kislány és édesanyja holttestét is. A kislány holttestének kiemelése után a búvárok tisztelegtek előtte.

A Hableány május 29-én süllyedt el, mikor a Viking Sigyn szállodahajó hátulról nekiment. A hajón 33 dél-koreai turista és két fős magyar személyzet tartózkodott. A balesetet heten élték túl.

Nyitókép: A búvárok tisztelegnek a hatéves kislány holtteste előtt

Fotók: Reuters, Marko Đurica