Szentesen a tavalyi novemberi nyitás óta csaknem 20 ezren látták a Gyöngyhajú lány című rocktörténeti kiállítást a Koszta József Múzeumban.

Ez lett az intézmény legsikeresebb tárlata, amelyen az Omega együttes 56 éves történetét képek, relikviák, poszterek, az együttes tagjainak személyes tárgyai, ruhái és hangszerei, no meg persze egy százéves orosz trojka, Léna szánja segítségével mutatták be a nagyközönségnek, felidézve az együttes fontos pillanatait az 1962-es alakulásától egészen napjainkig.

A most Szegedre költöztetett tárlat megnyitóját június 14-én, pénteken 16 órakor tartják a Szent-Györgyi Albert Agórában. Az eseményen részt vesz Kóbor János, az együttes énekese is.

A szentesi múzeum vendégkönyvében egymást érik a magyar települések, de jöttek vendégek a Vajdaságból és a Felvidékről is. A kiállítással kapcsolatos visszajelzések rendkívül pozitívak voltak, a város egy új színben tudott feltűnni az országban, egyfajta turisztikai attrakcióként tekintettek az eseményre. A sikeren felbuzdulva a múzeum vezetése az Omega után egy Metró- vagy egy Illés-kiállítást is szeretne összehoznia a közeljövőben.

A múzeum kapott megkeresést a kiállítással kapcsolatban Bácskatopolyáról, illetve több magyarországi múzeum is jelezte, érdekelné őket a zenetörténeti tárlat.

A Múzeumok Éjszakáján az Agórában található Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítás (NJSZT ITK) 800 Ft-os belépőjeggyel látogatható lesz, amely az Omega- kiállítás megtekintésére is feljogosít.

(tuti)