Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel ütötte agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét. Az állatot a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, ezért el kellett altatni, írja az index.hu.

Az állatkert azt írja közleményében, az állatnak óriási fájdalmai lehettek, mert a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, és a belső szervei is súlyosan sérültek. Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyeken az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható.

A felvételek alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, de az alighanem a kezébe piszkíthatott, ami nem ritka a teknősöknél ilyen esetben.

Ezután az elkövető keresett egy követ, és agyonütötte vele az állatot.  A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt, és a térfigyelő kamerák felvételeit is átadták a nyomozóknak, illetve csütörtökön kora délután helyszíni szemlét is tartottak a teknősök kifutójánál.

Az állatkert a térfigyelő kamerák által felvett képek közzétételét, amelyen maga a cselekmény, illetve az elkövető is jól látható, a közzététel lehetőségét jelenleg az állatkert adatvédelmi szakértője vizsgálja. Az ilyen védett állatfajok egyedeinek elpusztítása, illetve károsítása esetén természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Fotó: Zoobudapest.com