Szerbiában olyan mélyen gyökerezik a korrupció, hogy az veszélyezteti a társadalom és a rendszer működését, de a hatalom nem áll készen arra, hogy valóban megkezdje a korrupció elleni harcot és annak felszámolását, hangzott el azon a kerekasztal beszélgetésen, ahok az állami és az önkormányzati közvállalatok munkájának nyilvánosságáról volt szó és amelyet a Transzparens Szerbia szervezett.

Nemanja Nenadić, a szervezet programigazgatója azt mondta, az információk hozzáférhetőségéről szóló törvényben még mindig szerepel az a cikkely, amely lehetővé teszi, hogy a közvállalatokra egyszerűen ne vonatkozzon ez a törvény. Ennek köszönhetően a polgárok tudta nélkül költhető a pénz és ezért a nép még csak kérdést sem tehet fel és meg sem kérdőjelezheti a vállalatok munkáját. Hozzátette, nem csak ezt, hanem azt is lehetővé kellene tenni a polgároknak, hogy a munka minőségére panaszt tegyenek.

Rodoljub Šabić, a közérdekű információk egykori biztosa azt mondta, a polgároknak egyszerűen joguk van tudni, hogyan költi az állam a pénzt.  Felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi törvény értelmében ez azt jelentené, hogy a közvállalatok nem kötelesek válaszolni a polgárok kérdéseire, de a Biztonsági Információs Ügynökség például muszáj lenne.

A volt biztos szerint Szerbia krónikus betege a korrupciónak, és az ország a latin-amerikai országok szintjén van ezen a téren, írja a Beta.