A tapasztaltabbak már tudják, hogy az utóbbi hónapokban szinte ellehetetlenült a határátkelés Szerbia és Magyarország között a hétvégéken. A nyár, a szabadságolások, a nyaralási időszak beköszöntével a helyzet csak súlyosbodik.

Ráadásul, ahogyan azt a Határfigyelők csoportban egy posztoló megírta: pénteken Ausztria 3 tartományában (Niederösterreich, Burgenland, Wien) bizonyítványosztás volt, tehát megkezdődött az iskolai szünet, így várható, hogy a vendágmunkások jó része hazaindul, valamelyik balkáni államba. A többi ausztriai tartományban a jövő héten ér véget a szünet, így az eddiginél is fokozottabb forgalom várható az átkelőkön a következő napokban.
Ugyancsak a Határfigyelők bejegyzései alapján elmondhatjuk, hogy szombaton reggel a Horgos és Röszke közötti autópálya-átkelőn 2-3 órát kell várakozni az átkelésre, a Borderwacher szerint két órát kell várni a Szerbiába való bejutáshoz – ezt azonban a tapasztaltabbak kétellyel fogadják, ugyanis a sor vége a mórahalmi felüljárónál áll.

A Tompa-Kelebia, illetve a Kelebia-Tompa átkelőn még mérsékelt a forgalom, az utazók mindkét irányban kéttucatnyi várakozóról írnak.

A Röszke-Horgos közúti átkelőnél a sor vége majdnem a körforgalomnál van, arra ne induljon, aki válogathat. Ellenkező irányban mintegy fél órát kell türelemmel lenni. Királyhalom és Ásotthalom között tucatnyian várakoznak, Szerbiába bejutni azért ennél időigényesebb.

A legkevésbé megterhelt átkelő szombaton reggel a Tiszasziget és Gyála közötti: mindkét irányba legfeljebb 15-20 percet kell várakozni.

Borítókép: Az autópálya Röszke irányából. A kép a Határfigyelők Facebook-csoportban jelent meg