Belgrádban, életének hetvenkettedik évében elhunyt Borka Pavićević dramaturg, a Centar za kulturnu dekontaminaciju alapítója és igazgatója, békeaktivista.

Borka Pavićević vasárnap, éjfél után harminc perccel tért örök nyugovóra.

Az ismert dramaturg 1947-ben született a montenegrói Kotorban. Dolgozott az Atelje 212-ben és a Bitefen is. Zenicai, spliti, skopljei, ljubljanai, szabadkai és belgrádi színházakban dolgozott dramaturgként 1978 és 1991 között. A Beogradsko dramsko pozorište művészeti vezetői posztjáról 1993-ban váltották le politikai és közéleti szerepvállalása miatt. Több ellenzéki civil megmozdulásban játszott vezető szerepet, illetve vett részt azok megalakításában. 1991-től kezdődően nagyon sok háborúellenes akció szereplője volt Belgrádban és az egykori jugoszláv térség más városaiban, mélyen elkötelezett volt Szerbia és a régió demokratizálódása és a civil társadalom erősítése mellett.

Társadalmi tevékenységével számos külföldi elismerést is kiérdemelt: 2004-ben megkapta a Hirosima Alapítvány díját, 2009-ben az Európai Kulturális Központ elismerését, 2005-ben a Maja Maršićević Tasić Alap díját, 2002-ben a francia Becsületrendet.