Ana Brnabić kormányfő és a szerb kormány tagjai bemutatták a kormány kétéves munkájának eredményeit és ismertették a következő időszak prioritásait, tudósít a Blic.

„Röviden fogalmazva, nagyon elégedett vagyok azokkal az eredményekkel, melyeket az elmúlt két évben értünk el” – mondta Brnabić és hozzátette, a kormány tartja magát ahhoz, amit programismertetőjében beharangozott.

A miniszterelnök azt mondta, szeretné, hogy a kormány jelenlegi mandátuma alatt megváltozzon az adminisztráció, hogy az átlátható és hatékony legyen, és hogy egy olyan közigazgatási rendszert állítsanak fel, ami a polgárokat szolgálja majd.

Brnabić hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett marad a makrogazdaság stabilitásának megőrzésében.

Nyugdíjak és fizetések

A kormányfő rámutatott, hogy az elmúlt két évben a nyugdíjak 12,5 százalékkal emelkedtek és hozzátette, az emelést azok érezték meg legjobban, akiknek nyugdíja a legkisebb volt.

„Továbbra is nagy figyelmet szentelünk a nyugdíjasoknak, és folytatjuk juttatásaik emelését, a következő nyugdíjemelésre még az idén sor kerül” – mondta Ana Brnabić és hozzátette, a közalkalmazottak fizetése is emelkedett, különösen az egészségügyben és az oktatásban, és az év végéig itt is még egy emelés esedékes.

Külföldi beruházások

Ana Brnabić kijelentette, hogy az idei év első öt hónapjában 1,4 milliárd euró közvetlen beruházás érkezett, ami 17 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Tavaly összesen 3,5 milliárd euró értékben történtek befektetések, mondta a kormányfő és hozzátette, 2012 óta 700 000 munkahely nyílt az országban. Rámutatott, sok minden történt az infrastruktúrát illetően, és külön kiemelte a 10-es korridort, valamint a Morava-korridort és a Belgrád-Szarajevó autópályát.

Egészségügy

„Ma már teljesen másképp néz ki az egészségügy” – szögezte le Ana Brnabić és felsorolta, hogy országszerte hány új egészségügyi létesítmény jött létre az elmúlt időszakban.

„Mindez az Egymilliárd eurót az egészségügybe! elnevezésű projektum része, és hiszem azt, hogy a polgárok is látják, hogy ma már más a helyzet. Sokat dolgoztunk a káderállomány javításán” – mondta Brnabić és rámutatott, az elmúlt két évben hétezer egészségügyi dolgozót vettek fel.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy az energetika egy olyan terület, melyben sok a teendő, de az energetikai infrastruktúrába történt beruházások mellett odafigyeltek a legszegényebbekre is, és mintegy hetvenezer, „energetikailag veszélyeztetett” polgár kapott anyagi támogatást. A kormányfő leszögezte, hogy a szociálpolitikát továbbra is szem előtt tartják.

Mezőgazdaság

Ana Brnabić azt mondta, hogy ezen a területen mínuszból indultak, és egy sor rendszer-beli intézkedést foganatosítottak, és új piacokat nyitottak a szerbiai mezőgazdasági- és élelmiszeripari termelők számára.

„Nagyban dolgozunk az öntöző rendszerek kiépítésén és a földek áramellátásának biztosításán” – hangsúlyozta a miniszterelnök.