Ifjú Mátyás király ilyen álmot látott:
Üveg ablak alatt nagy hosszú almafa,
Hosszú almafának tizenkét szép ága,
Háromszáz levele, hatvanhat virága.
„Katicám, te kedves, ügyes választ adjál,
Fejtsd meg ezt az álmot, szép jutalmat kapnál.”
Az okos Katica tudja már a választ,
Mátyás elé állva ily fennszókat áraszt:
„Nagy hosszú almafa: szép kerek esztendő,
Tizenkét szép ága: tizenkét szép hónap,
Háromszáz levele: háromszáz hétköznap,
Hatvanhat virága: hatvanhat vasárnap.”
Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá,
Katica szavait örömmel fogadná:
„Okos lyánytól hallom, tudtam, hogy megfelelsz,
Tegyünk még egy próbát, Katicám, te kedves.
Fogjad ezt a gyűrűt, ujjadra felhúzzad,
Szép Buda várába vezessen az utad.
Hozd el nékem gyűrűm, megjutalmazzalak,
Új kérdéssel várlak, nézzenek az urak.
Igyekezz Budára, a szekeret mellőzd,
És ne gyalogszerrel, lóháton se gyere,
Öltözz fel szépen úgy: semmi legyen rajtad,
Mi szép ajándékod Mátyásnak tetszene:
Hozzad és hagyjad is, ez legyen a téma,
Hiszem ha látom én, komoly ez a tréfa.”
Az okos Katica egy kicsit se várna,
Budára készül ő, a királyi várba.
Halászok hálóját szép testére szabja,
Ruhaként felölti, máris kész az útra,
Úgy öltözött szépen, semmi se volt rajta,
Ahogy azt királya, jó Mátyásunk mondta.
Útra kelt hamarost, bakkecskének hátán,
Nem ment hát gyalog ő, se szekér nem vitte,
Lóháton még úgyse, kereste az útját,
Csak úgy ment Budára, vitte a bakkecske.
Fogott egy galambot, a szitába rakta,
Ajándéknak jó lesz, a király így kérte.
A szomszéd szitáját tetejébe csapta,
A galamb csak nézte, milyen furcsa sapka.
Mátyás elé lépve a felsőt levette,
Elrepült a galamb, mintha ott se lenne.
„Ajándékod volt ez, király uram, kedves,
Megkaptad most tőlem, s nincs örömöd benne.”
„Túljártál eszemen, én magam is látom,
Jutalmad megkapod, szép Katicám, lelkem.”
Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá:
„Térj haza gazdagon, megtetszettél nékem.”
