Szerbia számára sokat jelent a Smederevói Vasművek bővítése – mondta Aleksandar Vučić szerb államfő elnök a gyár új részlegének alapkőletételén, tudósít a Vajdasági RTV.

A vasműveket működtető kínai cég 120 millió eurós beruházása az államfő szerint azt bizonyítja, hogy a külföldi partner komolyan gondolja a több mint 5000 embernek munkát adó gyár fejlesztését.

A vasművekben az elmúlt egy évben 270 új munkahelyet létesítettek, és 500 munkásnak kínáltak állandó szerződést.

Vučić: 470 euró a szerbiai átlagbér

Aleksandar Vučić, a vasművekben történt alapkőletételt követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Szerbiában májusban az átlagbér valamivel több mint 55 ezer dinárt tett ki. Hangsúlyozta, hogy hosszú évtizedek után elsőként történt meg, hogy az átlagbér elérte a 470 eurós szintet.

„Abban bízok, hogy az év vége előtt az összeg meghaladja majd az 500 eurót” – tette hozzá az elnök.

Vučić egyértelművé tette: az a cél, hogy a Nyugat-Balkánon az átlagbérek tekintetében Bulgária és Montenegró elé kerüljünk.