Ezúttal nem Kanadába a fiához, hanem egy sokkal távolibb útra. Az egykori szabadkai világcsavargó lassan, de biztosan elfogyott a szabadkai szürkeségben. És megállapodott a félhomály a Megyeri-műhelyben.

Hosszú évek során folytattunk cserekereskedelmet: befizettem Magyarországon az öthetes lottóját (mindig ugyanazokat a számokat játszotta meg, talán mondani sem kell, sikertelenül) és hoztam neki csabai kolbászt. Egyszer nagyon leteremtett, amikor a kolbászt az Ideában vettem meg. Ő magyar kolbászt akart. Helyette kitűnő lekvárokkal ajándékozott meg. Nem sokan ismerték lekvárfőzési tehetségét, de a koronatanú biztonságával állítom: párját ritkító ízt tudott produkálni.

Ifjú és bohó korában megfordult Londonban és Párizsban. Főzött angolnak, németnek, franciának, hollandnak. Pikáns történetei a szakácskodás melletti szabadidős tevékenységéről macsós felhangot adtak a sztoriknak.

A legszívesebben a Braco Malagurskival töltött csajozós korszakára emlékezett. Braco volt a szépfiú, ő meg a háttérben hasznosította ottlétét.

Aztán elmaradtak a kalandozások, ittragadt. A politikában, a helyiben is kipróbálta a nem létező mozgásteret. Emlékszem, Kasza Jóska idejében, a VMSZ-hűségéért fejében kapott igazgatóbizottsági tagságot kapott. Olyan jelentős közműnél mint a Čistoča vagy valami hasonló. Aztán itt is kimutatta a foga fehérjét, azaz öngyilkos önfejűségét. Az utasításra fittyet hányva, a pártérdek ellen szavazott. Mert szerinte így kellett tennie. Nem sokáig maradt meg az anyagi mankóként szolgáló igazgatóbizottsági beosztása.

Ezzel akár egy hősies korszakot nyithatott volna meg, de a kötekedése alkati dolog volt és nem egy független ellenálló tudatos húzása.

A Strossmayer utcai fényképész műhely közben kezdett elárvulni. A digitális technika már nem a Pali világa volt. Még volt néhány fellángolás: egy filmforgatás, egy-két szabadkai nagyöreg szertartássá vált kávézgatása. De a régi Megyeri-féle fotók már csak az albumokban nosztalgiáztak.

Csökönyösen ragaszkodott egyre maradibb rögeszméihez. Orvoshoz nem volt hajlandó menni.

Az elmúlt telet, nem először, a fiánál vészelte át Kanadában.

Amikor visszatért, valami végleg elcsúszhatott. Mintha az életkedv párolgott volna el. Pedig még mennyit kötekedhetett volna.

Drága barátom, nyugodj békében!

De azért postafordultával írd már meg, hogy a jövő héten befizessem-e a lottót.

Bódis Gábor (Napló)