A szerb képviselőház elfogadta a végrehajtásról és biztosításról szóló törvény módosításait, melyek értelmében a tulajdonos nem maradhat lakása, vagy háza nélkül, amennyiben közüzemi adóssága kevesebb ötezer eurónál, közölte a Tanjug.

Nem fogadták el Maja Gojković módosító indítványát, ő ugyanis azt javasolta, hogy ez a szabály ne csak a közüzemi számlákra, hanem minden, ötezer eurót nem meghaladó tartozásra vonatkozzon.

Ezentúl nem jelenhet meg vásárlóként a végrehajtó, annak helyettesem segédje, vagy családtagja egészen a negyedik ágig.

Amennyiben a végrehajtás a nyugdíjra irányul, akkor azt csak a harmadáig, minimális nyugdíj esetén negyedéig terhelhetik.

Kivételt ez alól a törvényes eltartás képez, ez esetben bármilyen járandóság terhelhető összege feléig.

A törvénymódosítással bevezetik az elektronikus árverést, illetve az elektronikus hirdetőtáblát, melyen a határozatokat és egyéb dokumentumokat jelentetik meg. Így az ingatlanok és ingóságok árverésen történő értékesítése teljesen anonim és automatikus módon történik majd.

Nela Kuburović igazságügyi miniszter azt mondta, 2010. július elsejétől már kizárólag csak elektronikus úton lehet majd licitálni, amin az érdekeltek jelszóval vehetnek részt, így az árverést könnyebb lesz figyelemmel kísérni, visszaélésekre pedig nem lesz lehetőség

Az jogszabály büntetéseket is előirányoz azok az adósok ellen, akik rejtegetik, megrongálják, vagy más módon csökkentik a tulajdonukat képező dolgokat, hogy ezáltal akadályozzák a végrehajtókat munkájuk végzésében.

Azok ellen is pénzbüntetést helyez kilátásba az új törvény, akik zavarják, vagy akadályozzák a végrehajtást. Magánszemélyeket tíztől kettőszáz ezer dinárig terjedő büntetéssel sújthatják, a cégeket pedig százezertől egymillió dinárral.