Igor Jurić, a Tijana Jurić Alapítvány elnöke csütörtökön délután tette közzé a Twitteren, hogy a szerb rendőrség megtalálta a 16 éves, újvidéki Milica Tišmát, aki kedden délután tűnt el.

Igor Jurić köszönetet mondott a Szerbiai Belügyminisztériumnak és az újvidéki rendőrségnek. Egyelőre pontos információkat nem tudni sem az eltűnésével, sem a megtalálásával kapcsolatban. A szerb sajtó egyik része azt írja, hogy a lányt Óbecsén találták meg, míg más források szerint Bácsföldváron a barátjánál bukkantak rá.

Az édesanya egyik korábbi nyilatkozatában kitért arra is, hogy azt gyanítják, lánya megismerkedett valakivel a közösségi oldalon, s ez az oka az eltűnésének.

„Utoljára kedden 14 óra 20 perckor láttam, azóta pedig semmit nem tudok róla. Értesítettük a rendőrséget, amely ellenőrizte, kikkel váltott üzeneteket a Facebookon. Néhány ember telefontált, s közölték, hogy látták a lányomat, de mint később kiderült, ezek az információk nem bizonyultak pontosnak” – mondta a lány édesanyja.