Visszavonta Kasmír különleges, autonóm státuszát az indiai kormány. Az újdelhi parlamentben Amit Shah belügyminiszter jelentette be a tartomány átszervezéséről szóló határozatot, közölte az Euronews.

Az ellenzék és a kasmíri pártok heves tiltakozással reagáltak, szakértők szerint a döntés alkotmányellenes. Az északnyugat-indiai tartományt India és Pakisztán is magának követeli. Miután 1947-ben függetlenné váltak a Brit Birodalomtól és egymástól is, több háborút vívtak a muszlim többségű régió fennhatóságáért. A hivatalosan Dzsammu és Kasmír nevű régiónak India autonóm jogokat biztosított, ezt pedig az alkotmányban is rögzítették.

A tartomány több városában kijárási és gyülekezési tilalmat vezettek be, útzárakat helyeztek el, valamint blokkolták az internet- és mobilhálózatok működését.

„Éjjel nagy felfordulás volt. Leállt az internet, és nem tudtuk értesíteni a családjainkat sem a történtekről. Most már biztos nagyon aggódnak” – mondta egy turista.

Az indiai hatóságok több kasmíri vezető politikust házi őrizet alá helyeztek. A muszlim többségű tartomány két korábbi vezetője is a Twitteren tájékoztatott az intézkedésekről, és a nemzetközi közvélemény segítségét kérték.

Hétvégén több ezer indiai katonát vezényeltek a vitatott hovatartozású tartományba. A napokban tartják az egyik helyi szentély ünnepét, az erre érkező zarándokokat és a turistákat a régió azonnali elhagyására szólították fel.