Augusztus 12-én éjszaka és 13-án hajnalban várható a legnépszerűbb meteorraj, a Perseidák idei csúcsa – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján található augusztusi kalendáriumban.

Augusztus 13-án, kedden közép-európai idő szerint hajnali négy órakor a számítások alapján óránként akár 110 fényjelenség is megfigyelhető lesz, azonban mivel augusztus 15-én telihold lesz, az égitest fénye már az azt megelőző napokban is zavarhatja az észlelést. A legismertebb meteorrajunk idén nagyon erős, 93-94 százalékos holdfényben tetőzik, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak a legfényesebb meteorokat pillanthatjuk meg. Emiatt a szakemberek azt javasolják, hogy az éjszakai órák helyett inkább hajnalban érdemes a csillaghullást nézni, mivel ekkor a holdfény kevésbé erős.

A meteorok egyébként látszólag a Perseus csillagkép felől érkeznek, valójában azonban forrásuk a 109P/Swift-Tuttle üstökös. Ahogy a 130 éves keringési idejű égitest az űrben halad, apróbb darabok válnak le róla. Mikor a Föld találkozik a törmeléksávval, az ahhoz tartozó parányi objektumok elérik a légkört, ahol elégve megsemmisülnek, kialakítva a fényjelenségeket.