el…
hogy:
elöl,
avagy:
– apaaa,
lapítás,
– apaaa,
tudom én,
a járókám,
a játékaim,
mint nekem:
– repültem,
elöl maradt
meg a szél,
a játékaim,
a kiskádam,
a tanyákat
a kisszékem,
a játékaim,
a pelusok…
a járókámat,
mint őseink,
– mondta –,
nem láthatom
nem féltem,
itt tán csak
a járókámat,
az én ölemben
nem volna jó,
– de apaaa…
– no jól van,
a kiskádamat,
nem kiabáltam,
a kiskádamat,
a pelusokat…
hogy kell azt,
a kisszékemet,
a hős nomádok,
– mondta apa –,
a pelusokat…
a kisszékemet,
csak hébe-hóba,
– mindjárt odaérünk,
lennie a csomagtartóban,
mehetsz vissza hátra
meglátogattam a hétvégén
anya ölében találtam magam ismét
de nem bírták a nyafogást
a málhás szamarak,
s azt mondják a szüleim,
eső mosdatta az autót,
suhant el a táj,
hogy nem tudnánk busszal leutazni,
de ha a városba érünk,
léptünk volna be,
nem kapnak el bennünket,
– de ha tovább megyünk,
két rendőr bácsi áll mellette,
a büntetés pedig nagyon drága dolog ám…!
húzd le a fejed,
olyan fehér meg kék:
ha megbüntetnek,
máris mindennek bent kellett
fordult elő vele ilyesmi…
még nem ülhet előre,
meg sem ijedtem,
figyeld a kéket
a nagyszüleimet
hogy nem szeret várni
a hátsó ülésre ültettek,
a táncoló falevél,
engem anya ölébe,
– figyeld a kéket
vándor lovasnépek,
– még egy kávét sem tudtak megitatni vele,
olyan mereven, fegyelmezetten
ha egyikük megbüntetne…
mindennel elégedett volt,
koldusok, szegények)
– addig nyafogtam ott hátul,
ha meglátja, hogy én is elöl ülök,
cipőt húzni mindenkinek,
apa és anya mindent idejében elkészített,
hogy azonnal indulhassunk…
a nagypapinak is tetszett,
elöl maradt a jókedvem,
– a nagypapi jött el értünk autóval,
mintha egy rajzfilmbe
szórakozhatsz kedvedre…
hogy ez legfőképp miattam lehet
(úgy néznénk ki, mint a csacsik,
hiszen vinnünk kell mindent:
hiszen vinnünk kell mindezt:
– azelőtt csak nagyritkán,
ott majd mások, újabbak lesznek…
égnek állt a lábam,
fel kellett öltöznünk,
én most már nem látom őket!
mert apa azt mondta neki,
ismerem én a módját,
ott robogtak mögöttem
semmire se nem volt időm…
megvívta velünk a természet
csak szökőévenként
– most városon kívül haladunk
mert egy ilyen magamfajta kisgyerek
megbüntet bennünket a rendőr,
táncot járt sok falevél
repült az autó,
hiszen hátulról semmit sem látni,
hadd üljek az öledbe!
mert a nagypapi közismert arról,
csak a nagypapi meg apa hátát,
de kezdtem máris a nyafogást:
s nincs abban semmi izgalom,
hadd üljön most egy kicsit
mintha egy festett világban tévedtünk volna
mintha egy festett világba tévedtünk volna,
… mikor egyszer csak: ZSUPSZ!
nem akarták a szüleim,
mégis SIKERÜLT!
összecsomagolt,
ingott-ringott,
ha a fákat, a tájat,
de azért még távolról sem annyira,
elöl utaztam tovább,
hátul utaztam tovább,
ha rendőrt látsz,
s ahogy megláttuk őket,
álltak mellettünk díszőrséget a fák,
oly sebesnek tűntek a tanyák
versenyre kélt velünk a szél,
versenyre kélt velünk a szél,
drága lesz az utazás…
hogy én elöl ülök,
s a technika versenyét…
a nagypapi kivételesen
ugrás gyorsan vissza,
szembejött és visszafordult,
elöl a verseny
amíg apa egyszer csak azt nem mondta,
s mint kell azt…
– látod ott azt autót