Amint arról már pénteken beszámoltunk, a rendőrség letartóztatta a zentai illetőségű Tatjana B.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy májustól az őrizetbe vételéig arra ösztönzött egy férfit, hogy ölje meg a férjét.

A Blic értesülései szerint a nő azt a férfit akarta rávenni a gyilkosságra, aki a házaspár kertjét gondozta és a füvet nyírta. A nő a potenciális gyilkosnak 1600 eurót kínált, hogy ölje meg a Zentán üzletemberként dolgozó férjét, Zorant.

A nő azt találta ki, hogy egyik éjjel nem zárja be a bejárati ajtót, az általa felbujtott férfinak pedig az lett volna a feladata, hogy az éj leple alatt belopózik a hálószobába, ahol megöli a férjét, őt pedig megveri, hogy az eset betörésnek nézzen ki, s úgy tűnjön, mintha az elkövető valamit keresett volna.

Tatjana gonosz tervét, ami alapján a férjét likvidálni kellett volna, a rendőrségnek éppen a potenciális gyilkos mesélte el, miután az emberölés elkövetésére meghatározott határidő elmúltával a nő sürgette és egyre nagyobb nyomást gyakorolt rá, tudta meg a Blic.

– A találgatások szerint a gyilkosság indítéka a féltékenység lehetett, azonban a tények teljesen mást mutatnak – mutat a lap cikke. Habár egy fedél alatt éltek és hivatalosan nem váltak el, de gyakorlatilag már nem alkottak egy párt.

A felsőfokú ügyészségen történt kihallgatáson Tatjana B.-t tagadta a gyilkosság felbujtásának ellene felhozott vádját, ennek ellenére elrendelték előzetes letartóztatást a tanúk befolyásolása, illetve a közrend megzavarásának megakadályozása érdekében, valamint azért is, mert fennáll annak a veszélye, hogy bűncselekményt követ el.