Ma harmadszor tárgyalnak egymással a szerbiai hatalom és az ellenzék képviselői. A helyszín ezúttal is Belgrádi Egyetem Politikatudományi Kara (FPN) – írja a Blic.

A mai kerekasztal megeszélés témái: a választások feltételei, a pártok finanszírozása, illetve tárgyalnak majd a szerbiai médiáról is. Nem hivatalos információk szerint a mai kimelt téma a média.

A megbeszélésen az ellenzék részéről többek között részt vesz Zoran Lutovac (DS), Nebojša Zelenović (SZS), Boško Obradović (Dveri), a hatalmi pártokat pedig Belgrád alpolgármestere Goran Vesić (SNS), Vladimir Orlić és Đorđe Komlenski köztársasági képviselők, a Szerb Haladó párt tagjai, valamint Žarko Obradović (SPS) képviseli.

A nemkormányzati szektor is jelen van a tárgyaláson, valamint néhány médiaszervezet is kéviselteti magát.

A megbeszélés első része sajtónyilvános, utána zárt ajtók mögött folynak majd a tárgyalások.