Aleksandar Vučić Szerbia elnöke megerősítette a Nacional horvát hetilap értesüléseit, melyek szerint arra kérte Kolinda Grabar-Kitarović horvát hivatali kollégáját, hogy ne használja folyton a „nagyszerb agresszió” kifejezést, és azt is kérte a horvát köztársasági elnöktől, hogy biztosítson jobb életfeltételeket az ott élő szerb kisebbség számára, idézi az index.hr portál a szerb elnök sajtónyilatkozatát.

„Másmilyen a szerb néphez való hozzáállás, az embereknek villanyáramot és vizet kell biztosítani. Azt kértem, hogy emberek, ne beszéljetek folyton a nagyszerb agresszióról, mert ennek semmi értelme. De ő is kért tőlem dolgokat. Nem úgy állt hozzá a dolgokhoz, mint aki mindent elfogad, hanem ő is kért tőlünk dolgokat. Amiben tudtunk, eleget tettünk egymás kérésének, amiben nem, nem” – mondta Vučić a Prva TV műsorában.

Hozzátette, a horvát államfő arra kérte, hogy foglalkozzon az eltűnt személyekkel.

„Amikor a két elnök kabinetje közötti kommunikációról beszélünk, akkor nincs titkolni valónk. Kolinda Grabar-Kitarović arra kért, hogy foglalkozzak az eltűnt személyek kérdésével, és e téren a következő időszakban már eredmények is várhatók, pedig ez nem könnyű, sőt nehéz feladat” – fogalmazott Vučić.

Fotó: Tanjug / Sava radovanović