Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke és Igor Mirović tartományi kormányfő Topolyán megtekintette a diákotthon építési, valamint a zeneiskola fölújítási munkálatait, tudósít a Vajdasági RTV.

Az utóbbi tetőszerkezetének a fölújítására 4,8 millió dinárt adott a Tartományi Kormány.

A topolyai diákotthont 2008-ban kezdték építeni, majd több éves szünet következett. A község és a tartomány 75 millió dinárt különített el az építkezés záró szakaszára.

Igor Mirović elmondta, hogy közös befektetéseket eszközölnek nem csak az oktatásban, hanem az egészségügyben és az ipari övezetben is. Tervben van a szennyvíztisztító építése.

Mirović jelezte, hogy a jövő héten a tartományi kormányban egyeztetnek az önkormányzatok és a minisztériumok képviselőivel, a nemzeti beruházási terv projektumairól.

Pásztor István örömmel nyugtázta a látottakat, valamint azt, hogy az állam és a magánszektor közösen fektet be az objektumokba.

Fotó: Tartományi kormány