Denis Coté, a Locarnói Filmfesztiválon Ezüst Leopárd-díjjal kitüntetett kanadai rendező lesz a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idei zsűrielnöke. A mustrát szeptember 13. és 21. között tartják meg. A zsűriben a kanadai vendég együtt dolgozik majd a fiatal zentai rendezővel, Kovács Istvánnal is.

A több díjjal, köztük a Locarnói Filmfesztivál Ezüst Leopárdjával és a Berlinale Alfred Bauer-díjával kitüntetett művész filmjeiből a fesztivál a Kitekintő szekcióban retrospektív sorozatot is szervez. A programban Denis Coté három filmje szerepel: A bársonyos bőr, a Szellemvárosi antológia és a Wilcox.

A kanadai rendező mellett az idei zsűriben helyet kapott többek között Müller Péter Sziámi, Deák Kristóf Oscar-díjas rendező, valamint a Szürke senkik című film rendezője, a zentai Kovács István is. A nemzetközi zsűri tagja lesz még Zviad Dolidze, a tbiliszi Filmművészeti Egyetem dékánja, Darko Stante szlovén filmrendező, Cseng Ta-seng kínai rendező, valamint a Golden Globe-díjakat odaítélő testület osztrák tagja, Barbara Gasser, továbbá Dennis Washington díszlettervező.

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő szekciójában Denis Coté zsűrielnök három filmjén kívül műsorra tűzik Bong Dzsun Ho dél-koreai rendező Élősködők című komikus thrillerét, amely Cannes-ban elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Ugyancsak a Kitekintő szekcióban vetítik az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című drámáját, amelynek világpremierje a 16. CineFesten lesz.