Ahogyan arról hétfőn beszámoltunk Belgrád Žarkovo városrészében egy konténerben találtak egy csecsemőt. Most úgy néz ki, hogy a rendőrség megtalálta a szörnyű cselekedetet elkövető anyát, aki a szerb sajtó értesülései szerint harminchárom éves – írja a Blic.

A 33 éves G. M.-et azzal gyanúsítják, hogy egy műanyag zacskóba tette babáját, majd a konténerbe rejtette. A Blic információi szerint a nő vallomást tett a rendőrségen az üggyel kapcsolatban. Nebojša Stefanović, Szerbia belügyminisztere megerősítette a hírt, és közölte, az édesanyát őrizetbe vették.

A szemetes konténerben talált csecsemő csodával határos módon maradt életben

Hétfőn megírtuk, hogy valósággal sokkolta a látvány azt a žarkovói nyugdíjast, aki reggel a kutyáját vitte sétáltatni és útközben az elmúlt napokban felhalmozott szeméttől igyekezett megszabadulni, s a szemetes konténerben egy csecsemőt talált, aki – mint később kiderült – órákat töltött egy műanyag zacskóban a szemét között.

A csecsemőnek az volt az egyik, és legnagyobb szerencséje, hogy valaki megtalálta. A férfi arra lett figyelmes, hogy valami mocorog a szemét között: először azt hitte, hogy egy macska húzódott ott meg. Megpróbálta kiszabadítani, ami sikerült is neki, de az igazi sokk ekkor következett be, ugyanis kiderült, hogy a zacskóban egy fiú csecsemő van. Az újszülött még véres volt, vagyis pár órával korábban született. A nyugdíjas azonnal hívta a mentőszolgálatot és a rendőrséget, s az is szerencséje volt az újszülöttnek, hogy a mentők nagyon gyorsan a helyszínre értek. Mindössze pár perc alatt ott voltak, s azonnal a belgrádi gyerekklinikára vitték a babát. A szerb sajtó értesülései szerint a csecsemő jól van, nincs semmilyen sérülése.

A Blic cikke szerint a belgrádi városrész lakói már reggel öt óra körül sírást hallottak, de a legtöbben úgy gondolták, hogy a szomszéd babája sír. A nyugdíjas férfi a csecsemőt reggel nyolc óra körül találta meg, vagyis három órával később.

A szerb lapok által megkérdezett személyek közül többen is azt mondták, hogy a szemetes konténereket a közvállalat teherautói öt és hat óra körül szokták üríteni. Ismeretlen okok miatt hétfőn reggel nem jelentek meg a teherautók, s a csecsemő ennek is köszönhette az életét, ha ugyanis időben érkeznek, akkor szinte biztos, hogy nem maradt volna életben.

„A csecsemő jól van, vitális, semmilyen sérülése nincs. A nap végéig további vizsgálatokat végzünk majd. Eddig a gyerekorvos, az ortopédszakorvos és az idegsebész vizsgálta meg” – ezt már Siniša Dučić, a Gyerekklinika igazgatója mondta a szerb sajtó képviselőinek.

„Nem ez a módja egy gyerek magára hagyásának, ha a szülő nem szeretné felnevelni. Érthetetlen, hogy bármelyik szülő képes ilyet megtenni, de nem szeretnék belemenni ennek a bűncselekménynek az okaiba. Ha az anya nem kívánja megtartani a gyereket, akkor a kötelessége, hogy átadja az egészségügyi vagy szociális intézménynek, mivel így nem veszélyezteti a gyerek életét” – nyilatkozta Zoran Đorđević, Szerbia munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztere.