A szeptemberi tanévkezdés előtt Magyarországon több ezer pedagógus hiányzik a rendszerből, állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is kétségbeesetten keresik a tanárokat, sőt olyan hirdetések is megjelennek, amire korábban soha nem volt példa, hogy bármilyen szakos tanárt felvennének.

A hiányzó munkaerő miatt a tanárok előre rettegnek, hogy nem fogják bírni a megnövekedett terheket, és a törvényileg előírt heti 22-26 óra helyett majd 30-32 órát kell dolgozniuk, természetesen ingyen.

Az évek során a kedvezőtlen tendencia csak tovább romlott: egyre kevesebb fiatal választja ezt az egykoron oly vonzó pályát, s egyre nehezebb biztosítani az utánpótlást. Sok tanár szerint lassan olyan minősíthetetlen lesz az oktatás Magyarországon, hogy tényleg az elbutítás felé haladunk.

A hivatalos politika cáfolja, hogy országos pedagógushiány van, szerintük csak a nyárra jellemző fluktuáció növekedett meg, hiszen az utánpótlás érdekében megemelték a pedagógusbéreket és az ösztöndíjak összegét, hogy motiválják a pályakezdő fiatalokat. Szerintük tehát gond egy szál se.

Miközben a Nemzeti Pedagógus Kar régóta figyelmeztet, hogy egyre kevesebb az elhivatott pedagógus, már a képzés alatt túl sokan morzsolódnak le, az utóbbi öt év alatt pedig a pályakezdők harmada ki is lépett.

A tanárok azért is neheztelnek a politikusokra, mert azok beígérték nekik, hogy bérüket a minimálbér alakulásához kötik. Szavukat mindössze egyetlen egy évben tartották be, aztán ahogy a minimálbér meglódult, a tanároké már nem követte ezt a növekedést. Aki a béremelkedésben bízott, annak rútul csalódnia kellett.

Az idősebb tanárok körében egyre nagyobb az elkeseredettség. A Tanítanék Mozgalom képviselője szerint a hangulat apatikus, szomorúbb, mint amikor lázongás van, mert ez a beletörődést, a belenyugvást, a fásultságot jelenti.

A Nemzeti Pedagógus Kar jelentése szerint a pedagógusok csaknem fele ötven év feletti, a következő tizenöt évben pedig legalább hetvenezren érik el a nyugdíjkorhatárt.

Úgy látszik, az sem lesz megoldás a pedagógushiányra, hogy nyugdíjaskorú tanárokat dolgoztassanak tovább, mert a tanárok menekülnek a munkából, még tíz órát sem hajlandók vállalni.

Csak a legelhivatottabbak maradnak pár évvel tovább a pályán, többnyire olyanok, akik mindig is aktív életet éltek. A nyugdíjba vonulókat a pénz sem motiválja, ha nem lenne elég a tanári nyugdíj, akkor inkább korrepetálást vállalnak dupla annyi pénzért és kevesebb munkáért.

Nyugdíjjogi szakértők szerint a nyugdíj melletti foglalkoztatás szabályai sem segítik a közalkalmazott tanárok továbbfoglalkoztatását: egyrészt ezt engedélyeztetni kell az Emberi Erőforrások Minisztériumával, az Emmivel, ami időigényes és bizonytalan kimenetelű procedúra. Másrészt, amíg a nyugdíj mellett munkaviszonyban dolgozók járulékmentességet élveznek, és felvehetik együtt a nyugdíjukat és a fizetésüket, addig a közalkalmazottaknak választaniuk kell a fizetés és a nyugdíj között. Egyedül a nyugdíj melletti heti 10 óra a megengedett számukra, de a fizetésükből nemcsak egy tizenöt százalékos személyi jövedelemadót vonnak le, mint a munkaviszonyban állóknál, hanem nekik minden más járulékot (nyugdíjjárulékot, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot) is meg kell fizetniük.

És akkor még nem beszéltünk az uniformizált, csapnivalóan rossz egyen tankönyvekről, a végeláthatatlan tananyagról, arról, hogy a tantárgyak kétharmadát a diákok elemi szinten soha nem fogják hasznosítani, biflázzák az anyagot, s egy-két hét múlva nagyon sokan elfelejtik a tanultakat.

Egyre többen és egyre hangosabban állítják: olyan iskolarendszerünk van, ami minden lehető eszközével frusztrált és megfárasztott tömegeket kreál nem csak a diákokból, de tanítóikból, tanáraikból egyaránt. Ezen eszközök tárháza szinte végeláthatatlan.

tuti