Szlovéniából származik Donald Trump felesége, Melania Trump, aki nemrég szintén szobrot kapott az országban. A szoborból akkor komoly közéleti és esztétikai viták lettek, voltak sokan, akik szerint nem is kéne Trump feleségéről szobrot állítani, míg mások csak a megvalósítás minőségét kifogásolták, emlékeztet csütörtöki cikkében a 444.hu.

Így sikerült Melania Trump – fából

Leleplezték a First Lady szobrát Szlovéniában, szülőhelye, Sevnica közelében pénteken. Az amerikai elnökfeleséget abban a kék ruhában, a tömegnek integetve örökítette meg a szobrász, ahogyan a beiktatási ünnepségen részt vett férje, Donald Trump oldalán, 2017 januárjában. A szobrot ketten hozták létre. Brad Downey amerikai művész tervezte meg, majd a szlovén Maxi faragta ki a helyszínen.

Most ehhez a vitához kapcsolódva egy helyi művész, Tomaz Schlegl készített el az amerikai elnök közel nyolcméteres faszobrát a Ljubljana városától 32 kilométerre fekvő Sela pri Kamniku nevű faluban. Az alkotó az AFP-nek arról beszélt, hogy a szobrot a populizmussal kapcsolatos véleményének szánta: mint elmondta, a második világháború óta először a populizmus újra hódít, elég megnézni Boris Johnsont, Trumpot, Orbán Viktort vagy a szlovén elnököt. Ezért fel akarja hívni az emberek figyelmét arra, mit is jelent az, hogy demokrácia.

A New York-i Szabadság-szoborra emlékeztető faszobor belsejébe egy olyan mechanizmust építettek be, ami képes megváltoztatni a szobor arckifejezését, nagyon barátságosból rendkívül ijesztővé, ezzel ábrázolva Schlegl szerint a populista politikusok képmutatását.


Fotók: Jure Makovec / AFP