Kedden, szeptember harmadikán a szerb vámosok a szerb-koszovói határon Merdare ellenőrző pontnál feltartóztattak, majd lefoglaltak egy Porsche Carrera 4 GTS típusú személyautót, ami nem volt bejegyezve és ezt vezetője elmulasztotta bejelenteni.

A német rendszámtáblás Porsche, melynek értékét mintegy 12 millió dinárra, azaz 102 ezer euróra becsülik, a délutáni órákban Koszovó irányából lépett be Szerbiába. A negyvennyolc éves, német lakcímmel rendelkező, albán nemzetiségű sofőr Németországba tartott a külföldi eredetű, nem bejegyzett autóval, amit Szerbiába történt belépésekor nem jelentett be.

Az autó papírjainak, illetve a forgalmi engedélyének megvizsgálása során derült ki, hogy a Porsche nincs regisztrálva, azaz, be kellett volna jelentenie a vámon. A vámhivatalnok kérdésére, hogy ezt miért nem tette meg, a sofőr azt mondta, hogy ez a fiának az autója és nem tudta, hogy nincs bejegyezve és azt sem, hogy ezt ilyen esetben be kell jelenteni.

A szabálysértési bíróság rövidített eljárásban meghozott ítélete értelmében a férfit 100 000 dinár pénzbírság kifizetésére kötelezték, az autót pedig, nem bejelentett áruként tartósan elkobozták tőle.

Erre való tekintettel, a Porsche hamarosan megjelenhet a vámhivatal nyilvános árverésén, mutat rá a 021.rs cikke.


Fotók: Szerb Vámigazgatóság