Az újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntése alapján hatályon kívül helyezték a szabadkai Felsőbíróság márciusi döntését, ami alapján 13 év börtönbüntetésre ítélték a horgosi Sárkány Irént, a Szabadkai Közkórház egészségügyi nővérét, akit azzal vádolnak, hogy megmérgezte a férjét – írja a Subotica.com.

Az ügyről a Szabad Magyar Szó is beszámolt.

Cianidos gyilkosság Szabadkán: A nővér megnyalta a fecskendőt és azt mondta, „látjátok, nincs ebben semmi”

A Fellebbviteli Bíróság viszont elfogadta a védelem fellebbezését, mert úgy véli, hogy bizonyos részleteket, bizonyítékokat jobban meg kell vizsgálni.

A vád szerint 2018. februárjában a Szabadkai Közkórházban, ahol Sárkány Irén egészségügyi nővérként dolgozott, cianid tartalmú anyagot fecskendezett a kezelésen lévő férje infúziójába. A férfi meghalt. Az asszony viszont mindvégig tagadta a gyilkosságot, A férfi szervezetében a boncolás során a halálos adagtól hétszer több cianidot mutattak ki.

A vádlott magyarázata szerint a tű kicsúszott a férje vénájából, azt igazította meg, illetve desztillált vizet töltött az infúzióba.  A védelem állítása szerint a férfi légzése már azelőtt leállt, hogy a nő a folyadékot befecskendezte volna az infúzióba. A védőügyvéd szerint, ha a vénán keresztül jutott volna a méreg a szervezetbe, ennek a ott is nyoma kellett volna, hogy maradjon, de itt nem találtak erre utaló jeleket. A  védelem szerint a kérdés viszont az, hogy hogyan és mikor jutott a méreg az áldozat szervezetébe?

Azt  egyöntetűen kizárták, hogy a férfi öngyilkosságot követett volna el.

A Felsőbíróság ma tárgyalja az ügyet és határozza meg az újabb eljárás menetét.

________________________________________________________________________________

Fotó:subotica.com