Betörtek Milica Vojinović, a KRIK, azaz a Bűnözés- és Korrupciókutató Hálózat elnevezésű szerbiai oknyomozó portál újságírónőjének a házába, amíg családjával külföldön tartózkodott, tudatja a portál.

A KRIK híre szerint a betörést az újságírónő rokona fedezte fel. Az esetet jelentették a rendőrségnek, valamint az újságírók biztonságával foglalkozó munkacsoportnak.

„Még nem lehet tudni, hogy elloptak-e valamit, de a házban, ahol az újságírónő lakott semmi olyan nem volt, ami veszélybe sodorhatná a portál információforrásait, vagy munkáját” – közölte a KRIK.

A közleményben hozzáteszik, hogy felforgatták a fiókokat és a szekrényeket, a nő édesapjának dokumentumait tartalmazó irattartóból pedig szétdobálták a papírokat. A Bűnözés- és Korrupciókutató Hálózat felszólítja az igazságszolgáltatás illetékeseit, hogy mielőbb derítsenek fényt az eset részleteire, és vizsgálják ki, hogy a betörésnek volt-e köze az újságírói munkához.

Két évvel ezelőtt Dragana Pećonak, az oknyomozó portál egy másik újságírónőjének lakásába törtek be. Az esetet részleteit azóta sem tisztázták.

A belügyminisztérium megerősítette, hogy bejelentés érkezett a betörésről, melynek helyszínére kivonult a bűnügyi helyszínelő egység.

„A rendőrség mindenről értesítette az ügyészséget, melynek parancsa alapján lépéseket foganatosítanak majd az eset részleteinek a felderítésére” – közölte a MUP.


Nyitókép forrása: KRIK