A magyarság megmaradásának az a titka, hogy „a sok pusztítás, vész után nemzetünk mindig felül tudott kerekedni mindenen” – mondta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke vasárnap Eleméren, Kiss Ernő altábornagy szülővárosában, ahol a százhetven évvel ezelőtt mártírhalált halt aradi vértanúkra emlékeztek. Hajnal Jenő szerint gyakran hallani, hogy fogy a nemzet, hogy elfogy a délvidéki magyarság, de még mindig vannak elegen, akik kitartanak, és bíznak a megmaradásban.

Az elmúlt napokban több vajdasági településen is megemlékeztek az aradi vértanúkról. Adán 2011-ben állítottak emlékművet Damjanich Jánosnak. Fenyvesi Zoltán, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke a helyszínen kiemelte: az aradi események jelentősége, „hogy meg kell, hogy béküljünk néha egymással”.

„Vannak ellentéteink, az ellentéteken felül kell emelkedni, és éppen Arad példája az, amikor lehet felemelkedni eseményeken” – fogalmazott Fenyvesi Zoltán. Mint mondta, a hősök példát mutatnak, azt láthatjuk, hogy a szabadságért áldozatokat kell hozni.

Zomborban megkoszorúzták Schweidel József mellszobrát, amelyet 2017-ben állítottak a honvéd vezérőrnagy szülővárosában, Zentán pedig Batthyány Lajos emléktáblájánál tisztelegtek az emlékezők. Lázár Vilmos Nagybecskereken született, emlékét 2005 óta a székesegyházban emléktábla őrzi, azóta minden évben koszorúzással és hangversennyel emlékeznek a magyar forradalom hőseire.