Egy összehangolt akció során Szerbia több városában – Belgrád, Dobanovci, Vranje, Pancsova és Szabadka – összesen tizenegy személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt két évben több esetben is adócsalást követtek el, és pénzmosással is vádolják őket. A vád szerint a gyanúsítottak 2017. október 15-től egészen az idén október 15-ig minden alapot nélkülözve 542 millió dinár adót igényeltek vissza, s 441 millió dinárnyi összeget igyekeztek pénzmosás útján úgy feltüntetni, hogy azok törvényes kereskedelemből származnak.

A szerb hatóságok az akció során eddig ideiglenesen öt teherautónyi ruhaneműt, 8500 liter alkoholos italt, és meghatározott mennyiségű valutát foglaltak le. Az ideiglenesen lefoglalt áru értéke mintegy 103 millió dinárt tesz ki.

A gyanúsítottak egy szabadkai bejegyzésű gazdasági vállalat segítségével a törvényes előírások szerint hoztak be Törökországból ruhaneműt, amit később értékesítettek a szerb piacon, azonban az eladott összeg után nem fizettek adót, majd visszaigényelték az áru forgalmi adóját. A Szerbiai Belügyminisztérium közleményéből az is kiderül, hogy a könyvelésük során az ellenőrző szervek felé azt mutatták ki, hogy az árut különböző vállalatoknak adták el, azonban ezeket is ők hozták létre, és nem mellékesen ők hamisították meg a teljes dokumentációt. Ily módon az áfa visszaigénylésből 542 millió dináros bevételre tettek szert.

A gyanúsítottak ellen bűnvádi feljelentést tettek, s az ügyük az újvidéki Felső Ügyészségen folytatódik.