A szerb rendőrség letartóztatta azt a huszonegy éves belgrádi férfit, aki már egy ideje a közösségi hálón keresztül fenyegető üzeneteket küldött Igor Jurićnak, a Tijana Jurić Alapítvány vezetőjének, írja a Vajdasági Rádió és Televízió magyar nyelvű honlapja.

A Belügyminisztérium közleménye szerint, letartóztatták a 21 éves M. M-et, mivel bűncselekményt követett el azzal, hogy fenyegető üzeneteket küldött Igor Jurićnak és családjának. A gyanúsítottat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, majd büntetőeljárás indul ellene a belgrádi felsőfokú ügyészség csúcstechnológiai bűnözés elleni különleges osztályán.

Az erőszak nem magánügy

A rendőrségtől megtudtam, hogy amikor megkérdezték az elkövetőtől, miért tette, mi volt a célja ezzel, ő azt felelte, hogy nem tudja. Kiderült, hogy nem is ismer engem és Saška lányomat sem. Soha nem is találkoztunk. Egyszerűen csak kiírta ezt magából. Neki azt leírni, hogy megöllek, mint ahogyan a nővéredet is megöltem, csak egy egyszerű mondat. De számunkra ez egy újabb trauma. Az ilyen embereket meg kell állítani” – mondta Igor Jurić, aki a 2014-ben meggyilkolt 15 éves Tijana édesapja. A férfi 2015-ben egy alapítványt hozott létre, melynek célja a gyermekek biztonságának megerősítése.