Elhagyott vajdasági falvak: Főleg a fiatalok mennek el

Az utóbbi években egyre több, főleg fiatal lakos költözik el a Szabadka környéki kisebb településekről Szerbia nagyobb városaiba, a szomszédos Magyarországra, vagy más uniós országokba. Az elvándorlás leggyakoribb oka a jobb fizetés, illetve az az igény, hogy jobb életminőséget tudjanak biztosítani önmaguk és családjuk számára.

Az általunk megkérdezett szakértők szerint ez a jelenség már hosszú esztendők óta tart, ugyanakkor sajnos nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan, hány ember hagyta el saját városát, községét, faluját az utóbbi években. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint Vajdaságból több, mint 100.000 ember költözött el, és az elvándorlás napjainkban is zajlik.

Orom: Húsz százalékkal csökkent a lakosság

Orom az észak-bánáti körzetben található Magyarkanizsa községhez tartozó falu, túlnyomórészt magyar ajkú lakossággal. A 2011-es népszámlálás szerint akkor 1.423 lakosa volt, de ez a szám ma lényegesen kisebb. Lékó Róbert, az oromi helyi közösség (ide tartozik Újfalu és Völgyes is) elnöke szerint ma mintegy 20 százalékkal kevesebb lakosa van a helyi közösségnek, mint 2011-ben, amikor ez a szám összesen megközelítette a kétezret. A legtöbben a szomszédos Magyarországra költöztek.

– Sok fiatal tanul Magyarországon, ők már valószínűleg nem térnek vissza. Az utóbbi időben azonban Ausztriába, Németországba is mennek. Pontos adataink nincsenek, de az elmúlt évben megpróbáltuk önerőből felmérni, hányan is távoztak a faluból. Úgy becsüljük, hogy a lakosság mintegy 20 százalékának van itt bejelentett lakcíme, de már nem él itt – mondja Lékó.

Szavai szerint azok, akik a faluban maradtak, elsősorban azokon a fejlettebb gazdaságokon dolgoznak, amelyek magyarországi támogatást kaptak, illetve a nemrég Orom és Békova között megnyitott Regionális Hulladéktárolóban, ahol mintegy 30 oromi kapott munkát.

A helyi közösség elnöke még hozzátette, a helyzet nem annyira rossz, mint Bánátban, ahol a falvak már teljesen elhagyatottak, a házak pedig omladoznak, ugyanakkor új jelenségként tapasztalják, hogy már a középgeneráció, a 40-55 évesek is elmennek.

Egy, nevének elhallgatását kérő, 63 éves oromi lakossal a háza előtt beszélgettünk, amelyen nagy betűkkel írta: Eladó. Azt mondta, a mintegy 90 négyzetméternyi lakófelülettel rendelkező családi házat még megboldogult édesanyjától örökölte, és azért adja el, mert „nincs, aki használja”, a gyerekei ugyanis elköltöztek Magyarországra. A melléképületekkel és nagy telekkel rendelkező házat 20.000 euróért árulja.

– Az iskola befejezése után itt sehol nem kaptak munkát, Magyarországon viszont szinte azonnal munkába tudtak állni. Kettős állampolgársággal rendelkeznek, és nem is akarnak visszajönni – mondta ez a férfi.

Szerinte az idősebb emberek „csak” dolgozni mennek külföldre, a fiatalabbak viszont már ott is akarnak élni.

– Én már nyugdíjas vagyok. Nagyon be kell osztani a pénzt ahhoz, hogy az ember kihúzza a hónap végéig a nyugdíjából – állítja ez az oromi lakos.

A szintén oromi Ferenc szerint az emberek elsősorban pénzügyi okok miatt mennek el.

– A pénz miatt, nincs ennek más oka. Szerintem az élet itt is olyan, mint máshol, csak ott nagyobbak a számok – vélte beszélgetőtársunk.

Erzsébet (Orom) szerint is sokan hagyták el a falut, és úgy látja, amíg az idősebbek elsősorban idős és beteg személyek gondozását vállalják fel külföldön, addig a fiatalok munkavállalóként jelennek meg Magyarországon és Ausztriában. Hozzátette, vannak azonban olyanok is, akik eltökéltek abban, hogy itt maradnak, és szerinte ők is megérdemelnének valamilyen állami támogatást.

– Az elvándorlás alapvető oka a pénz. Itt a helyzet kilátástalan, a gyerekeknek nincs jövőjük. Akinek kicsi gyereke van, csak azt nézi, hogy hogy tudna elmenni innen. Az a gazdasági helyzettől függ, hogy Orom milyen irányban változik majd a következő években. Kevés itt a fiatal, és nem sok lehetőség van munkába állni. Létezik a faluban egy varróműhely, egy seprűgyár, néha egy kis idényjellegű munka, és vannak, akik Szabadkára, Zentára, Magyarkanizsára járnak naponta dolgozni – mondta Erzsébet, akinek fia a családjával Oromon él, és egyelőre nem is áll szándékukban elköltözni.

A 31 éves oromi Vajda Tamarának egy hároméves kislánya és egy hétéves kisfia van. A férje földműveléssel foglalkozik. Ők még mindig látnak esélyt az ittmaradásra, viszont Tamarának a szülei költöztek ki egy évvel ezelőtt Bécsbe, mert itthon már nem tudtak megélni a bevételeikből.

– Nekik most nagyon jó Bécsben. A húgom Magyarországon jár egyetemre, ő már biztosan nem tér vissza, ott fog élni és családot alapítani. Amíg a földművelésből meg lehet élni, mi maradunk, utána meg majd meglátjuk – mondta Vajda.

Beszélgetőtársunk szerint aki dolgozni akar, az itthon is talál munkát, de úgy véli, a fiatalok nem akarnak dolgozni, és ennek egyik oka a szerb nyelv hiányos ismerete.

– Sokan ezért mennek külföldre tanulni, és aztán tartósan ott is maradnak. Oromon csak általános iskola van, aki tovább akar tanulni, annak Szabadkára, Magyarkanizsára, Újvidékre, vagy Szegedre kell mennie. Azok, akik egy kicsit is tudnak szerbül, elmennek Újvidékre, vagy Belgrádba, a legtöbben azonban mégis Szegedet választják – magyarázta Vajda.

A témával már korábban foglalkozó vajdasági oknyomozó portálok írásaiból kiderül, hogy az országban nincs egyetlen olyan intézmény sem – beleértve az illetékes minisztériumokat és tartományi titkárságokat, a statisztikai és tudományos intézeteket, valamint egyetemeket – amely a vajdasági migrációs mozgások elemzésével foglalkozna, akár a határmenti övezetben, ahol ez a legkifejezettebb, akár Vajdaság más részein. A Köztársasági Statisztikai Intézet vezet nyilvántartást a belső migrációs mozgásokról, azaz rögzíti azok adatait, akik az országon belül változtattak lakhelyet, de külső migráció esetében ezt nem teszi.

Mint az a VOICE tényfeltáró irásából is kiderül, a 2002-es népszámláláskor Vajdaságnak 2.031.992 lakosa volt. A következő, 2011-es népszámlálásig az egyik legnagyobb létszámcsökkenést a magyarok szenvedték el, amelyik a második legnagyobb nemzeti közösség a tartományban. Számokban kifejezve ez 13 százalékos csökkenést jelent (39.071 fővel kevesebbet), azaz 2011-ben már csak 251.136 magyar élt Vajdaságban. Más nemzeti közösségek is érzékeny veszteségeket szenvedtek: a horvátok 9.153 fővel (16,8 százalék) lettek kevesebben, a szlovákok 6.305 fővel (11,1 százalék), a románok pedig 5.009 fővel (16,4 százalék).

Völgyes: Az eltűnőben levő falu

A Magyarkanizsa községhez tartozó Völgyes falunak a 2011-es népszámlálási adatok szerint 390 lakosa volt (2002-ben 516). A helyiek szerint viszont ma már alig vannak kétszázan.

Már a falu bejáratánál két, fatáblára kiragasztott hirdetés vár bennünket, amelyeken munkásokat toboroznak külföldi, németországi munkára. Az egyik szerint 55 éves életkorig várják a jelentkezőket, uniós okmányokkal, idegen nyelv ismerete nem szükséges, szállás és a munkahelyre való szállítás biztosított, az indulás pedig – azonnal!

A másik hirdetés magyarországi autóalkatrészgyárakba keres munkásokat. A hirdetés szerint a fizetés jó, bónuszra és túlórák vállalására is van lehetőség, a szállás és az internet biztosított, a magyar állampolgárság nem szükséges, és szerbiai okmányokkal is munkába lehet állni.

A völgyesi Pósa Juditnak saját gazdasága van, és nincs szándékában elköltözni. Mint mondta, a faluban sok az eladó ház, és a legnagyobb gond az, hogy főleg a fiatalok mennek el, miközben a lakosság már így is nagyon elöregedett. A legtöbben Magyarországra, vagy más külföldi országokba mennek.

– Én biztos nem megyek el. Földművelésből élek, két gyerekünk van. Az egyik a családjával szintén falun él, a másik pedig Zentán. Nem tudom, mi lesz a falunkkal néhány év múlva. Ha korábban azt mondták volna, hogy itt nem marad ember, nem hittem volna el, de sajnos ide jutottunk – mondta Pósa.

Adorján: A fiatalok elmennek, az idősek maradnak, a házak elhagyatottak

A 80 éves adorjáni Sándor Anasztáziával egy kissé elhanyagolt ház udvarának takarítása közben találkozunk. A ház a lányáé, aki már egy ideje Ausztriában dolgozik, mert itthon, az általános iskolában kapott fizetéséből a legalapvetőbb életszükségleteit sem tudta biztosítani.

Az idős asszony szerint a fiatalok elmennek, az idősek maradnak, sok ház pedig eladó, illetve elhanyagolt.

– Akik elmennek, nem tudják eladni a házaikat, mert a legtöbbször ők maguk nem tudják, visszajönnek-e még valaha. Ezért sok az üres ház. Az én lányom már egy éve Ausztriában dolgozik. Itthon egy általános iskolában dolgozott, de a fizetése olyan alacsony volt, hogy abból nem tudott megélni. Amikor hazajön, általában két-három hetet van itthon, és olyankor próbálja rendben tartani a házat, kicseréli az ablakokat, ajtókat, bútorokat vásárol – mondja Anasztázia, aki azért jár a lánya házához, hogy megetesse a kutyát és a macskát, és feltakarítson.

Beszélgetőtársunk elmondta még, hogy nemrég bezárt a közeli gyógyszertár, orvos egyre ritkábban van a faluban, hetente háromszor tart ügyeletet, akkor is csak három óra hosszát, ami messze nem elégíti ki a helyiek szükségletét.

Gábrity Molnár: A fiatalok távozása lefejezi az országot

Gábrity Molnár Irén, a szabadkai Közgazdasági Egyetem szociológusa szerint „az emigrációs invázió már hagyományos jelenség”, amely a hatvanas évektől kezdve napjainkig tart. De ami igazán fájó – teszi hozzá –, az az, hogy ez a folyamat nem állt le a kilencvenes évek után, hanem épp ellenkezőleg, felerősödött.

A szociológus véleménye szerint a kétezres években, a kvázidemokrácia beköszöntével nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalom értékrendszere nem olyan irányban változik, ahogyan azt a fiatalok szeretnék.

– Most viszont fájdalmas dolog látnunk az agyelszívást, a fiatal szakemberek távozását. Ez a folyamat lefejezi ezt az országot. A munkaképes lakosság jelentős része már a diplomaszerzés előtt elmegy, hogy hamarabb kapjon munkát külföldön. Az országot tömegesen hagyják el az orvosok, mérnökök, programozók, sofőrök, sportolók, művészek. Épp azokat a szakembereket veszítjük el, akikre nekünk is szükségünk lenne – mondta Gábrity Molnár.

Elmondása szerint sokan mennek Nagy-Britanniába, Olaszország elsősorban azok számára népszerű, akiknek közép- vagy általános iskolai végzettségük van, a kettős állampolgársággal rendelkezők pedig Magyarországra, Horvátországba, Romániába, Bulgáriába mennek, ahol lehetőségük van továbbképezni magukat.

– Elmennek, mert itt nem érzik magukat biztonságban, mert félnek a munkanélküliségtől, mert az uniós országokban magasabbak a fizetések, illetve azért is, mert itt csak nagyon lassan változik az értékrend, és az oktatási rendszer sem felel meg a fiataloknak – véli a szakember.

Beszélgetőtársunk hozzátette, a népességkutatók arra figyelmeztetnek, hogy a nagyfokú elvándorlás miatt fennáll a veszélye annak, hogy Szerbia lakossága az elkövetkező 30 év során akár 25 százalékkal is csökkenhet.

– Ez végzetes, mert akik már kivándoroltak, azoknak a gyerekeik sem Szerbiában fognak tanulni, hanem külföldön. A szabadság a választás lehetősége. Ők pedig azt választották, hogy jól éljenek és ott dolgozzanak, ahol akarnak. Ha egy országban nincs meg a választás lehetősége, akkor ott nem létezik a polgárok szabadsága sem – mondta Gábrity Molnár, aki arra is emlékeztetett, hogy a “gastarbeiter” kultúra már a hatvanas években elkezdődött, amit az állam azért tolerált, hogy a városokban ne halmozódjanak fel a munkanélküliek tömegei.

– Ez egy hallgatólagos jóváhagyás, egy csendes bólintás volt az akkor uralkodó párt részéről. Az akkori államvezetés még külön tárgyalt is Németországgal, Ausztriával, Svájccal, Svédországgal arról, hogy milyen státuszuk legyen ezeknek a munkásoknak, mikor térhetnek haza, hogyan utalhatnak haza pénzt stb. – magyarázta Gábrity Molnár.

A falvak elnéptelenedése a nyolcvanas évek óta tart, amikor a városokban lehetőség nyílt elhelyezkedni a megnyíló gyárakban és a közszférában, tette még hozzá Gábrity Molnár, aki szerint, amennyiben ez a tendencia folytatódik, akkor Szerbiának is Ukrajnából, Kínából, Thaiföldről kell majd munkaerőt importálnia.

Ivanoska: Egyre több a lehúzott roló és bezárt kapu

Ranka Ivanoska, a Vajdasági Kutató és Elemző Központ (Vojvođansko istraživačko-analitički centar – VOICE) újságírónője szerint kénytelenek vagyunk szembenézni egy olyan ténnyel, amelyet úgy nevezhetünk, hogy „a polgári társadalom egy részének tartós, vagy időleges hiánya”.

– Hogy ez a hiányzó rész – amelyet nevezhetünk lakosságnak, polgároknak, szavazóknak – mekkora, arra majd a népszámlálás ad többé-kevésbé pontos választ, de annyit már most nyugodtan kijelenthetünk, hogy az emberek elmennek. A fiatalok, a középkorúak, az 50 évesnél idősebbek – mondta Ivanoska.

Ő úgy látja, vannak családok, ahonnan csak egy családtag megy el, hogy pénzt keressen „odaát”, de gyakori eset, hogy teljes családok vándorolnak ki.

– Azt már a népszámlálás előtt megtehetjük, hogy megszámoljuk a rokonainkat, barátainkat és ismerőseinket, akik elmentek, aztán meg szétnézünk a szomszédos házakban, utcákban, hogy mennyi állandóan lehúzott rolót, bezárt kaput, tömött postaládát látunk – vélte beszélgetőtársunk.

Ivanoska arra is felfigyelt, hogy az utóbbi időben az interneten és a különböző közösségi oldalakon egyre gyakoribbak az olyan hirdetések, amelyekben a házat teljes bútorzattal együtt árulják, vagy amelyekben új gazdát keresnek házi kedvenceiknek. Az ilyen hirdetések állandó és szomorú tartozéka a “külföldre költözés miatt” megjegyzés.

– Ha egyszer már felfigyeltünk ennek a bizonyos hiánynak az egyre gyakoribb megnyilvánulásaira, akkor feltesszük magunkban a kérdést, egyáltalán létezünk-e még, mint döntőképes társadalom. Vajon hány olyan lakcím van Szerbiában, ahol már nem él senki, nincs semmilyen fogyasztás, ugyanakkor a számlák továbbra is érkeznek. Márpedig maholnap a szavazási értesítők is megérkeznek ugyanezekre a címekre – jegyezte meg Ivanoska.

Natalija Jakovljević

A cikk szerb nyelvű változata ide kattintva érhető el.