A Ne davimo Beograd (Ne fojtogassuk Belgrádot) polgári kezdeményezés aktivistái a légszennyezettség ellen tüntettek csütörtökön este hat és hét óra között a szerb fővárosban, közölte a Blic.

A tiltakozók a parlamenttől a kormányépületig vonultak, emiatt rövid ideig a közlekedésben is fennakadás volt.

A tüntetők a levegő minőségének javítását sürgető üzeneteket tartalmazó szórólapokat ragasztgattak a kormány épületére.

Radomir Lazović, a Ne davimo Beograd egyik tagja rövid beszédet mondott, ezt követően a tömeg szétoszlott.

A tiltakozásra azért került sor, mert Belgrádban az elmúlt napokban rendkívül szennyezett volt a levegő. A Ne davimo Beograd bejelentette, hogy hamarosan újabb tiltakozást szerveznek.


Fotó: RAS Srbija