Baleset történt csütörtökön a szerémségi Čortanovciban, annak az alagútnak az építkezésén, melyen az Újvidék-Belgrád vasútvonal halad majd keresztül. A szerencsétlenségben két törökországi férfi halt meg, akik testvérek voltak, írja a Blic.

A lap információi szerint a fivérek három hónapja kezdtek dolgozni az építkezésen. A férfiak, miután elszakadt egy acélsodrony, húsz méter magasból egy emelőkosárból a betonra zuhantak.

A helyszínen dolgozók szerint a két szerencsétlenül járt munkás minden előírást betartva végezte a munkáját.

– Be voltak csatolva, ők nem hibáztak, egyszerűen elszakadt a daru acélsodronya – mondták az építkezésen dolgozók.

A helyszínen dolgozik a testvérpár egy közeli rokona is, aki sokkos állapotba került, őt kollégái igyekeznek megnyugtatni.

A polgári jogvédő eljárást kezdeményezett a munkaügyi minisztérium felügyelőségénél, a felelősök és az eset részleteinek felderítése érdekében.


Fotó: Zoran Ilić / RAS Srbija