Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma a Koszovóról szóló jelentésről tárgyal, Szerbiát Ivica Dačić külügyminiszter képviseli az ülésen – írja az RTV honlapja.

Dačić a Biztonsági Tanács ülésén azt mondta, hogy Belgrád készen áll a párbeszéd folytatására Pršitinával “ha ennek megteremtik a feltételeit”.

„Priština a felelős a párbeszéd elakadása miatt. Egy évvel ezelőtt száz százalékos vámot vetett ki a szerbiai termékekre. Noha a nemzetközi közösség elítélte az intézkedést, az továbbra is érvényben van. A Szerbiát érő kár több száz millió dollár, és minden nap növekszik”– mondta Dačić a New York-i ülésen.

A szerb külügyminiszter elítélte a koszovói  különleges egységek észak-koszovói behatolását, és azt is, hogy több szerbet őrizetbe vettek.

Zahir Tanin, az UNMIK vezetője az ülésen azzal vádolta a prištinai hatóságokat, hogy számos jogellenes intézkedést tettek, többek között az ENSZ-misszió két tisztviselőjét vették őrizetbe és bántalmazták őket. Szerinte erről bizonyítékok is vannak.

„A koszovói illetékeseknek ki kell vizsgálniuk az esetet, és felelősségre kell vonniuk az elkövetőket” – mondta az UNMIK vezetője.

Az ülésen a Biztonsági Tanács tagállamainak nagykövetei arra szólították fel Belgrádot és Prištinát, hogy sürgősen folytassák az egyeztetést.